Kedves Pali és Gergő!

2013 októberében találkoztunk először.
Ekkor már teljesen kétségbe voltunk esve Roland fiunk miatt, akinek az élete – a mi szemünkkel nézve, – igazi csőd volt: előző évben félévkor öt, év végén három tantárgyból bukott. De a legnagyobb baj a felém irányuló magatartása volt: egy éve szinte nem telt el nap úgy, hogy ne bántott volna szóval és tettel. Mindennaposak voltak az ajtócsapkodások, a bútorok ököllel verése, és engem sem kímélt. Az ok sokszor „mondvacsinált” volt: az édesapja kifli helyett zsemlét hozott, csúnyán néztem rá, esetleg megkérdeztem, tanult-e, bepakolt-e másnapra. A válasz pokoli volt. Járt fizikai fájdalommal, de főleg lelkivel, a családunk nagyon nehezen viselte. Nem akartunk már közös nyaralást, közös programot, mert tudtuk, baj lesz, szégyenkezhetünk.
Kisebbik fiunk, aki egy genetikai gyógyíthatatlan betegséggel született, szintén áldozata volt ennek a feszült helyzetnek, sokszor sírt és Roland őt is bántotta, alázta.
Azt tudtam, hogy ez a helyzet Rolandnak sem jó, de egyszerűen nem ment a változás, mi nem tudtuk a „ jobb lelket” kihozni belőle. Eljutottam arra a szintre, hogy nem tudtam a saját 14 éves fiamról jót mondani.
Aztán jött a lehetőség: Roland utazhat Srí Lankára. Az első találkozás sorsdöntő volt veled: pár szóból értetted mi a baj és tudtad, hogy Roland képes és akar változni. Profi módon kezelted már az első alkalommal, rá figyeltél és tudtad, hogy ő egy „sikertörténet.”
A második találkozás után Roland azt mondta: „Anya, nekem Pali lesz a legjobb barátom életem végéig.” Elgondolkodtató megjegyzés volt már ez is és a többi beszélgetés Gergővel még Roland elutazása előtt. Volt és van is azóta néhány „fejbe kólintás”, szembesítés a saját hibáinkkal, ezek mindegyike jogos és építő.
Roland nagyon izgatott volt a kiutazásáig. Örült a kijelölt mentornak, akivel még itthon mi is kétszer találkoztunk, bennünk is bizalmat és szimpátiát ébresztett.
Roland november 6-án utazott el hozzátok Srí Lankára. Nagyon élvezte a repülést, mély nyomot hagyott benne, steward-nak készül azóta.
A kezdetekben nagyon sokat érintkeztünk skype-n, többet beszélgettünk, mint előtte 5 év alatt. Nagyon megszerette Srí Lankát, az ottani embereket, az óceánt, kis szakértője lett a szigetnek. Annyi, de annyi élményben volt része! A szörfözés, az óceánparti rendezvények, az elefánt-árvaház, a tea-ültetvények….. és még sorolhatnám. Kinyílt a világ.
Ami számomra legelőször feltűnő volt, az az, hogy Rolandban csak a jót láttátok. Milyen ügyes, sokoldalú, jó hogy veletek van, mert megvidámítja a csapatot, segítőkész, előzékeny, figyelmes. Én nem ilyennek ismertem, de elgondolkodtató volt, lehet, hogy én nem tudtam és akartam ilyennek látni?
Roland mindig jókedvű volt, lelkesen tanult és olvasott.
Karácsony előtt került sor a mentorváltásra. Roland nagyon örült Gergőnek, és egy szép kapcsolat alakult ki közöttük, ami bizalomra, elfogadásra és sok-sok közös élményre épült.
Gergő is csak a jót, az értékeset látta Rolandban. Többször beszéltünk vele is skype-on, és mindig dicsérte a fiamat. Javasoltátok, és a terápia szempontjából hasznos is volt, hogy 7-10 naponta beszéljünk Rolanddal, annak érdekében, hogy jobban be tudjon illeszkedni a csapatba.
Januárban kint volt nálatok Ricsi is. Úgy tudom, ő is nagyon megkedvelte Rolandt, együtt bejárták Srí Lankát és Roland volt az idegenvezetője.
Nagyon gyorsan eltelt a 3 hónap, pedig féltem attól, hogy hosszú lesz, Rolandnak pedig honvágya lesz. De ő még maradt volna legalább 2 hónapot!
Január végén érkezett haza. Amikor megláttam a leszálló gépet, megkönnyebbültem majd megrémültem. Örültem, mert biztonságban hazaért, de féltem, vajon ki jön haza?
Hazajött egy napbarnított, megilletődött nagyfiú, akiből árad felém a szeretet. Már a mosolya is más, ebből is érezni azt, hogy sokkal nyugodtabb. Nagyon hamar belátja, ha hibázik vagy megbánt, és gyorsan bocsánatot kér. Azóta egyszer sem bántott.
Naponta minimum 5-6 alkalommal átölel, és szavakkal is mondja, hogy szeret. Nem telik el nap, hogy ne mesélne Srí Lankáról, szeretné, ha nyáron ketten visszamennénk, hogy megmutathassa, mit látott. Ez anyagiak miatt kérdéses, de tényleg jó lenne látni azt, hogy mit élt át a 3 hónap alatt.
Itthon azóta is tart a terápia, amire nagy szükség van, elsősorban a család szempontjából, mert mint Gergő mondta, Roland viselkedése nem oka a problémáknak, hanem tünete. Van miben változnunk szülőként is, újra tanuljuk egymást. De tudom, hogy Roland és a mi életünkben is Srí Lanka egy óriási változás kezdete.
Köszönöm a lehetőséget, a bizalmat, a segítőkészséget, a türelmet, és azt a sok-sok szeretetet, amit Roland kapott és kap továbbra is tőletek.

Nóra

(Tanév közben Sri Lankán a gyerekek mentorai szaktanárok, akikkel Roland kinn rendszeresen tanult, s hazajövetele után most félévkor egy tantárgyból sem bukott, 3,7-es átlagot ért el.)