Várszegi Eszter írása

Nagyító alá vettük Lina és Max mentori működését, és azt kell megállapítanunk, hogy ügyes kis játékosok ezek a fiatalok. A legkisebbek esti műsorát (ami abból áll, hogy 20 percig kell győzködni a gyereket, hogy a fogmosás és a zuhanyzás nagyon is fontos, ha nem akarunk lyukas fogakat és viszkető bőrt, majd újabb 20 perc, mire kisebb-nagyobb viháncoló kitérőkkel megteszi a közel 1 méter* távolságot szobája és fürdőszobája között, majd újabb 20 perc maga a zuhanyzás, amiben nem csak ő lesz tiszta, de az egész fürdőszoba is…vagy legalábbis tiszta víz, és újabb szigorúan stopperrel lemért 2 perc a fogmosás) könnyen kezelik és szépen faragják le „a rossz kisgyerek esti tisztálkodás százezerszázhuszonszázadik rész” perceit.

*Ezt a szubjektív tényezőt, miszerint kinek, mennyi az egy méter, most ne vegyük figyelembe…ugye Maja? (Hogy a kedves és kevésbé kedves olvasók is értsék, Maja szerint egy méter egy lépés, természetesen mindenkinek a saját lépése…Max ezzel vitába szállt.)

Kahawa (Fotó: Bognár Péter)

De, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy Lina és Max miért is jöttek ide, nézzük meg, hova jutott a hajójuk. Mind a ketten szépen eveztek, kisebb-nagyobb viharokkal kellett szembenézniük, de végül partot értek.

Max feje fölött magas hullámok csaptak össze az utazása közepén, amelyből lassan, nehéz munka árán tudott kikecmeregni, de megcsinálta és azt gondolom, az ő hajója ért be először a kikötőbe. Azóta pedig, mentori státuszával együtt csak erősíteni tudja ezt a pozíciót.

Lina is révbeért. Ő folyamatos sodródásban volt, nem volt viharjelzés a láthatáron, de állóvíz sem. Hol maga, hol a körülötte lévők hajtották a csónakját, de az általa kitűzött itteni célt elérte.

Ervinen érződik talán leginkább, hogy közeledik a hazaindulás napja. Az ő hajója és egyben viselkedése is folyamatos hullámzásban volt. És hát valljuk be, Ervin (pár hét megszakítással) közel fél évet töltött az egyenlítő közelében, ez a „klímaváltozás” pedig testet-lelket megmozgat. Ő pedig valóban sokat dolgozott magán. Az igazán gonosz énjét levetkőzve egy imádnivaló kétéltű kisfiút kaptunk, aki szerintünk a vízben is elélne, csak hozzanak neki csokit, koktélt és szóljon a zene, igaz, Yacht man?

Azt tudni kell még, hogy Ervin, Márk, Maja és én egy másik házban lakunk, nem messze a főhadi szállástól. Az estéknek így külön hangulata van. Olyanok vagyunk, mint egy alternatív kiscsalád, ugyanazokkal a testvérharcokkal, jóéjt puszikkal. A kedvencem mégis az, amikor bejönnek hozzánk a „kisgyerekeink”, lekuporodnak az ágy alsó felébe a lábunkhoz, és megosztjuk egymással az élet apró-cseprő dolgait és Ervin viháncolásától zeng az egész ház…szintén mastercardos élmény

Pali bemutatja a Help-falut a terápiára érkező hozzátartozóknak (Fotó: Hárs Anna)

Na, de amire már mindenki biztosan nagyon kíváncsi: Maja és a családjuk terápiája. Bevallom őszintén, habár pszichológusként nem, de mentorként megengedett az elfogultság, így kijelenthetem, hogy örülök, hogy Maja lett a mentoráltam és „természetesen” ő a kedvencem közülük

Mikor megjelent a 6 fős, színkavalkádban pompázó, kisebb „cirkusz” (alias Maja anyukája, apukája, ikerpár féltestvérei, mostoha anyukája és mostoha testvére), akkor azért nagyra nyíltak a szemek De, ahogy ezek a kellékek lekerültek, és megismertük őket, egy nagyon is vidám, jófej kis csapatot ismertünk meg személyükben, akik képesek felnőni és szeretnének változni. Az első és legfontosabb lépést megtettük itt velük is, megtaláltuk a probléma forrását, amit majd otthon, hosszas munkában le tudunk fejteni rétegenként és el tudunk ültetni egy új csírát, ami tünetmentes, boldog családo(ka)t hordoz magában.

Ahogy korábban is már jeleztük, ez a munka itt nem ér véget, az igazi próbatételek mindenkire otthon várnak.

Tele vagyunk élményekkel, kalandokkal, olykor kudarcokkal, nehézségekkel, sebekkel, kihívásokkal és rengeteg „tükörbe nézéssel”. Hamarosan elhagyjuk a csepp alakú szigetet. Biztos vagyok benne, hogy az emlékek felidézése során mindenki el fog morzsolni egy könnycseppet a szeme csücskében, ami egy életre ott hagyja a nyomát.

Sri Lanka 2016 nyári turnus sorozatunk utolsó részének végéhez érve szeretném megköszönni a figyelmet mindenkinek, aki a programban részt vett, a támogatását, együttműködését, mert, ahogy mondani szokás, nélkületek nem sikerülhetett volna. Külön elismerés és köszönet Palinak, aki megálmodta, megvalósította és működteti a Chance Programot, ami valóban egy újabb, sokszor utolsó esélyt ad a világban elveszett lurkóknak és kisfelnőtteknek. Csak így tovább!