Élménypszichológia

14 december 2013

A TEDx Youth Budapest több mint egy konferencia. Azt a hatalmas élményt, hogy elmesélhettem a személyes történetemet egy ilyen befogadó és kreatív közönségnek, több hónap felkészülés előzte meg. Nem verejtékes munka volt ez, hanem együtt töltött idő, együtt gondolkodás olyan inspiráló emberekkel, akiket sokszor egészen más hoz lázba, ugyanakkor közös bennük a tenni akarás és a nyitottság.

Ebben a néhány hónapban és magán a konferencián rengeteg „láthatatlan történet” és terület vált előttem láthatóvá, és csupa olyan embert ismertem meg, akik akarnak tenni és örömmel is tesznek. A TEDx nekem többet jelent, mint egy konferencia: ösztönző közösségi élményt, találkozásokat és párbeszédet. A párbeszédek és visszajelzések pedig tovább erősítik azt a meggyőződésemet, meggyőződésünket, hogy amit csinálunk az jó, arra szükség van.

Az elhangzott előadásom megtekinthető itt, illetve az alábbi oldalon:
Vaskuti Gergely: Élménypszichológia

2