Megbeszélésen (fotó: Kárpáti István)
A múlt hét végén, vasárnap este Gyöngyi és Barnabás (mentor és mentoráltja) egyhónapos terápia után hazaindultak. Az ő távozásuk a legkülönösebb módokon hatott a sri lankai tartózkodásunkra: olyan pontokon érezzük a hiányukat, ahol nem is számítottunk rá. Mindketten fontos tagjai voltak a csoportnak: mikor ideértünk, Gyöngyi itteni működése az első hetekben irányadónak bizonyult: láthatóan remek érzéke van ehhez a fajta munkához, jól tud beszélni a gyerekekkel, jól tud rájuk hatni. Sok mindent tudtunk tanulni tőle mi mentorok, és nagy segítség volt a gyerekeknek is. Barnabás pedig vezéregyéniség volt, sokszor hozzá alkalmazkodtak a gyerekek, s a házimunkákban is ő mutatta a legtöbb hajlandóságot a segítésre. Kettőjükön lehetett leginkább tetten érni, milyen jó „rendező” Pali – remek párosokat alkotott. Központi figurák távozásával pedig kissé átrendeződnek a belső viszonyaink.
Miután elindultak, kiderült még valami, ami bár nyilvánvaló, tudatosan mégsem gondoltunk rá: nevezetesen hogy el lehet innen menni. Idáig senki nem gondolt erre, csak itt voltunk, végeztük a munkánkat – teljesen átadtuk magunkat a terápiának. Néhányunknak a búcsúzás pillanataiban esett le a tantusz, hogy itt most elmegy közülünk két ember. Hirtelen belénk hasított, hogy ennek egyszer vége lesz. Az indulást megelőző napokban formálisan búcsút vettünk tőlük a mi módunkon: visszajelzést adtunk mindkettejüknek, mikben változtak, milyen hatással voltak ránk, miben változtak és fejlődtek ahhoz képest, amilyenek az elején voltak. A távozásukat megelőző közös beszélgetések, búcsúzások ellenére is most vált érzékelhetővé az, ami történik.
Gyöngyi üzent nekünk hazaérkezése után, s a mondanivalója nagyon fontos: tanuljuk meg értékelni azt, ami most történik velünk; hogy ebben a helyzetben és itt lehetünk. Gyöngyi azt mondta, hazaérkezés után fog lecsapódni bennünk sok minden, amire addig nem figyeltünk, s elkezd hiányozni sok olyan dolog, amihez hozzászoktunk az ittlétünk alatt.
Az a sok dolog, amit ettől a programtól kapunk, mind nem lesz már, mikor hazaérünk, s otthon fog kiderülni, milyen sokat adtunk egymásnak. Gyöngyi azt mondta, új otthonra lelt nálunk, s most az eddigi otthonában, Budapesten furcsán érzi magát a velünk töltött hónap után. Barnabástól is érkezett némi életjel: otthon szinte azonnal elkezdett dolgozni a családi vállalkozásukban. Alkoholt már egyáltalán nem fogyaszt, és a rossz társasággal, ami azelőtt sokszor bajba sodorta, most már nem akar semmilyen kapcsolatot. Kicsit hiányzik neki a hely, és szeretne visszajönni később, talán a következő „turnus” indulásakor, novemberben.
Látogatás a Help faluban (fotó: Kárpáti István)
Az eheti projektünk a Help falu lakóinak mélyebb megismerése volt. Párokban kisorsoltuk, melyik házakba megyünk, hogy megismerhessük a házak lakóit, történetüket. Kahawa falujának minden lakója személyesen élte meg a 2004-es cunami borzalmait. Mindenkinek személyes története van, s mindenki veszített el hozzátartozókat. A hét során velük beszélgettünk – természetesen tolmács segítségével -, elmesélték, hogyan élték meg az eseményeket. Elmondták, hol és hogyan voltak, amikor történt a tragédia, és sok könny is folyt. Chami, sofőrünk akkori jegyesét veszítette el, Dinuka, tolmácsunk egy nagyszülőt és unokatestvéreket, Krishante, a Help falu egyik lakója pedig két kisgyermeket és a felesége apját, aki védelmezni próbálta a gyerekeket a víz elől. Fontos élmény, hogy megismerkedünk ezekkel a történettel, hiszen tágul a világ számunkra, egyre árnyaltabban és sokszínűbben ismerjük meg a minket körülvevő környezetet. Igazán kivételes lehetőség ez számunkra.
A hétvégi programunk pedig egy kirándulás Sigiriyához, egy ősi freskókkal és szobrokkal ékesített, 200 méter magas sziklához Sri Lanka belső, hegyvidékes területén. A sziklához a kertek és szobrok az i.e. 5. században épültek: sokáig buddhista szerzetesek lakták a helyszínt, majd egy király vette birtokba és épített köré várat. Ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni.