Séta Sigiriya kertjében (fotó: Kárpáti István)
Hétvégén Sigiriya szikláját látogattuk meg. Mivel a szikla igen elzártan, dzsungel közepén helyezkedik el, körülményes megközelíteni. Autóval lassú tempóban, sokszor földutakon haladva körülbelül hét órát vett igénybe az utazás, ezért ott éjszakáztunk a környéken és csak másnap néztük meg a sziklát.
Sigiriya amellett, hogy mindenkinek nagy élmény volt, számomra eddig a legszebb hely, ahova eljutottam Sri Lankán, de talán az egész világon. A 200 méter magas szikla egy sűrű növényzettel benőtt síkság közepén helyezkedik el, s a tetejéről messzire ellátni. I.u. 500-körül még buddhista szerzetesek lakták, majd Kashyapa herceg, miután testvére ellen fordult s megölte apját, elvette a sziklát, hogy magának építsen ott palotát. A szikla elé három részből álló kertet építtetett, freskókkal díszítette a szikla falait, tetejére pedig lakhelyet és medencéket építettek a királynak és több száz fős háremének. Miután Kashyapa király öngyilkosságot követett el, a trónörökös visszaadta a sziklát a buddhista szerzeteseknek, akik a 13.sz.-ig laktak ott, utána viszont elhagyták, s a hely lakatlanná vált. 1982-ben kezdték helyrehozni a sziklát, hogy látogatók is megnézhessék. Sigiriya a „Cultural Triangle-nek” (kb. „a kultúra háromszöge”), vagyis a Sri Lanka történelmét meghatározó korszakok fővárosai által bezárt háromszögnek pontosan a közepén helyezkedik el, s jelenleg a leglátogatottabb turistalátványosság Sri Lankán – még magyarokba is belefutottunk.
Szobák romjai Sigiriya tetején (fotó: B. Bence)
Hétköznapjaink csendesen teltek ezen a héten. Miklós, aki már egyszer meghosszabbította itteni maradását két héttel, most újabb 9 napot tett rá, aminek nagyon örülünk, s főleg annak, hogy ilyen jól érzi magát. Augusztus elsejére tervezte volna a hazaindulást a második hosszabbítás után, azért nem sikerült végül addig maradnia, mert július 26-ától hivatalosan főszezon van Sri Lankán, ami azzal is jár, hogy a repülőjegyek ugrásszerűen megnőnek, ezért Miklós 25-én indul innen haza. Vele együtt a társaság jelentős része felutazott Colomboba vízumot hosszabbítani, mert az országba lépéskor automatikusan egy hónapra szól a vízum, de sokan hat hétre érkeztek ide. Emiatt a hét elején volt olyan napunk, hogy kora reggeltől estig a szokásos tizenegy ember helyett csak négyen lézengtünk itthon.
Sajnos történt némi rongálás. A károkért senki nem vállalta a felelősséget, annak ellenére, hogy Pali többször is elmondta (s azóta is szinte minden nap), hogy nem büntetni szeretnénk, s ha az elkövető vállalja a tettét, személyére nem fog fény derülni mindenki számára, csak Pali és közte marad a titok. Az ilyen fajta viselkedés szinte minden jelenlévő fiatal múltjában jelen van, ezért nem mint bűnt, hanem mint tünetet kell kezelni, s ezért büntetés sem járhat érte.
Ezekkel a kondíciókkal sem jelentkezett senki, aminek az lett a következménye, hogy kénytelenek voltunk kollektíven mindenkit résztvevővé avanzsálni a helyzetben: az elmúlt hét azért is tűnt csendesnek, mert a károkozások anyagi vonzatát a hét közbeni délutáni programokon spóroltuk meg, s az így megspórolt pénzt a károsultak kapták meg. Mindannyian nehezen viseltük a hétvégét ebben a helyzetben, de a ping pong ütő eltörője a szombati napon jelentkezett, s a megegyezéshez tartva magát Pali csak annyit közölt, hogy jelentkezett az elkövető.
Vasárnap reggel pedig a Batapola road-on, vagyis a mi utcánkban haladt el a Perehera-felvonulás. A minden település ünnepli, évente egyszer. Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy a szomszédos Hikkaduwa felvonulását is megnézhettük, vasárnap reggel pedig egy kisebbet, Kahawáét.
Perehera (fotó: Kárpáti István)
Perehera (fotó: Kárpáti István)
Perehera (fotó: Kárpáti István)