A ház, amiben lakunk – Batapola Road, Kahawa (fotó: Kárpáti István)

Az első hónap végét lassacskán lezáró számvetés eredményeinkkel sok jó gondolatot és megfigyelést hozott. Igazi pozitívum például, hogy most már néha Pali hívja fel a figyelmünket azokra a tetteinkre, amik a változást mutatják a srácokkal kapcsolatban. Az, hogy nem vesszük észre a változást, a lehető legjobb jel, hiszen azt mutatja, hogy a cselekedeteink automatikusak, mindennapjaink részévé váltak, belénk ivódtak. Van, akit az állandó káromkodásról próbálunk leszoktatni úgy, hogy a csúnya szavakat ételek neveivel kell helyettesítenie. Eddigi kedvenceink: karalábé (pl. „a karalábés életbe!”), sajtos tészta (b.meg helyett), cékla, répa, besameles karfiolos csirkemell – bármilyen helyzetben. Egyikünk elszántan próbál mindenkinek új nevet adni, így most már van köztünk Gábor, Amanda, Zsófi, Günther, Günther kettő, Linda asszony, Big Daddy, stb. Aki odahaza Magyarországon még éjszaka élte életét és nappal aludt, most magától ébred reggel hétkor, és sokuknál az agressziókezelési nehézségek is egyre javulnak. Ahogyan látják, hogy elfogadjuk őket, vagy ahogyan viccet űzünk a türelmetlenkedéseikből, erőtlenné és feleslegessé válnak az agresszív ösztönök.

Vaskuti Pál, vezető szakpszichológusunk megbeszélésen (fotó: Kárpáti István)

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne születne feszültség időről időre. Néha mélyre kell ásni a tudatalattiba és onnan kell felszínre hozni eltemetett emlékeket. Ez a folyamat fájdalommal és az önmagukkal való szembenézéssel jár. Időnként viszont meglepően könnyen mennek a dolgaink és könnyű együttműködni. Ilyenkor mintha meglepődnének a gyerekek és megijednének attól, hogy nem esik nehezükre megcsinálni olyasmit, amitől otthon inkább feszültek lesznek. Megijednek attól, hogy ilyen könnyen formálható a személyiség, ezért gyorsan visszahúzódnak a megszokott, ismerős, régi önmagukba és csinálnak valami marhaságot, vagy engedetlenkednek és hisztiznek egy sort. Ezek ellenére is óriási sikereket érünk el a folyamatban, ahogyan a hat nehezen kezelhető gyerek és a mentorok összeszoknak. Nehéz idegen embereknek együtt átmenni mélyreható változásokon.

Mostanra kialakult napjaink menetrendje: reggel hat órakor ébredünk, hétig ébredés, mosakodás, reggeli, héttől pedig munka. Első feladatként egy itteni család házát festjük át, majd ahogyan időnk engedni, fokozatosan dolgozunk majd más házakon, s ha a három hónap alatt teljesen lehasználtuk a házunkat, akkor majd ezt is kipofozzuk.

Buddhista szerzetes tanít a meditációról (fotó: Kárpáti István)

Fél kilencig tart a munka, ami után 9-11 között nyelvórák (német és angol) vannak. 11 és délután 1 között Pali beszélget a fiúkkal. Egykor ebéd, utána pedig kettőtől hatig szabadidő, amikor lehetőleg mentor-mentorált párokban folytatjuk a napot. Dávid (mentoráltam) és én a reggeli kung-fu edzéseket áttetük erre az idősávra, és néha sikerül bevonnunk másokat is az edzésbe. Emellett itthoni tevékenységként lehet ping-pongozni, röplabdázni, vannak táblajátékaink, művészeti elfoglaltságok is vannak, s van, aki gitározni tanul. Természetesen nem kötelező itthon maradni: lehet fürdeni az óceánban, meg van a kedvenc úszómedencénk is a szomszédos Hikkaduwa városban. Lehet menni vásárolni is, és tele vannak látnivalóval a környező városok: van teknősfarm, holdkőbánya, cunami emlékmúzeum, sok sztupa (buddhista imahely), ahova lehet menni meditálni, és sok minden más is. Hétkor vacsorázunk, és 21:30-kor van lámpaoltás. Vacsora és lefekvés között szokott még felélénkülni a közösségi élet: játszunk egy helyi társasjátékkal, a carrom-mal (billiárdhoz hasonló, csak golyók helyett korongok vannak, amiket ujjal kell pöckölni), és komoly vonzereje van a póker partiknak is. A pókerezés nálunk véresen komoly játék, nagy indulatokkal és küzdelmekkel.

Egy információt, ami otthon Magyarországon terjedt el, meg kell cáfolnom: nem, nem éhezünk. Remélhetőleg egyszerű félreértésről van szó. 21-én érkezett hozzánk egy új mentorált és két új mentor, több rúd szalámival, kolbásszal és sajtokkal felszerelkezve és a hírrel, hogy úgy hallották, éhezünk. Ennek a szöges ellenkezője az igazság, ugyanis Anikó, egyik mentorunk fantasztikus szakács, és mindennap ebédet és vacsorát készít nekünk, ráadásul nem is itteni, hanem otthoni ízekkel. Nem hogy éhezünk: el vagyunk kényeztetve.

Mint említettem, változott a csapat összetétele. A 19-21-e közötti időszakban szétváltunk és különböző városokba, helyekre utaztunk. Ez idő alatt elbúcsúztunk egy mentortól, Ivántól, a helyére jött Márkó, illetve megérkezett hozzánk Domonkos és Noémi – mentorált és mentora. Jelenleg (29-e) 7 mentoráltunk van, 6 mentorunk és Vaskuti Pál, programvezető szakpszichológusunk. Elsején Anikó, a rangidős mentor biztosan hazautazik. Az ő mentoráltja Miklós, aki – bár eredetileg egy hónapra jött – a tegnapi nappal úgy döntött, tovább marad még két hetet, aminek mindannyian nagyon örülünk, s ami egy remek visszajelzés is. Egy másik mentorált, aki szintén egy hónapra jött, egyelőre vacillál, maradjon-e még. Ebben a helyzetben vágunk neki július havának.