Irány Észak! – 2018/06/27-28

Szerda reggel kilenckor keltem fel. A csapat nagy része már bepakolta a szükséges dolgokat a kétnapos útra. Negombóba készültünk, Poya Day volt, mely egy holdtöltekor lévő buddhista ünnep, két családhoz is meg voltunk hívva ebédre, illetve vacsorára. A reggeli után Chami, a sofőrünk is megérkezett. Beszálltunk a kisbuszba, majd elindultunk Colombo irányába. Az első állomásunk Negomboban volt, ahol Pali régi barátai vártak minket ebédre. Az udvaron mindössze egy pálmafa állt, valamint egy cricket-ütést gyakoroltató játék, mely egy teniszlabda egy harisnyában, és ez a pálmafa és a kerítés menti bokrok közé volt egy dróton át felfüggesztve. A busz ablakából kinézve láttam, ahogy éppen a legnagyobb fiú üti el a labdát, mely hihetetlen gyorsasággal ütközött a szemben álló oszloppal. Ekkor a két kisebb fiú nevetve szaladt a játékszer után versenyezve, hogy ki tudja hamarabb odavinni azt a nagyobbik testvérhez. Amikor kiszálltunk a buszból, olyan örömmel köszöntöttek minket, amit nagyon ritkán lát az ember. Egy kis viccelődést követően bevezettek minket a házba, majd leültettek minket az asztalhoz. Krumpli curry-t, rizst, csípős csirkét és ananászos-zöldséges salátát kaptunk. A főételeket követően bivaly aludttejet ettünk, melyet cukorral szórtunk le. Nagyon ízlett az étel, főként a saláta, ami az édes ananász és a paprika, uborka és paradicsom harmóniájának köszönhette kiváló és nagyon különleges ízét. Az ebéd után elmentünk sétálni. Az utca sarkán ekkor egy nagy faegyüttesre lettünk figyelmesek, melyen emberek mozogtak. Amikor közelebb mentünk, egy fiatal helyi fiú behívott minket a furcsa építménybe. Egy labirintusba léptünk, mely a fákra vezető útig tartott. Itt felmentünk az egyik fára, majd a másikra. Az első lépcsőfoktól kezdve úrrá lett rajtam a tériszony, melyet csak növelt a sok-sok, ingatagnak tűnő faág, melyeken lépkedve fel lehetett jutni a lombkoronáig, valamint a vékony bambuszrudak, melyek a korlát szerepét voltak hivatottak betölteni. Több megállással és visszafordulással is, a többiek bíztatására végül felértem a koronáig, ahol éppen öt-hat helyi helyezte el a lampionokat a fa egyes ágain. Itt már több, mint öt méteres magasságban voltunk. A fák között több irányban, még több lépcső vezetett fel a magasabb szintekre, a fatörzsek végénél pedig falécek voltak letéve padló gyanánt. A merészebb tagjai a csapatnak felmerészkedtek a legmagasabb fán kialakított kis kabinba is, én azonban a lehető leggyorsabban le akartam érni a fáról. Nagy élmény volt, bár a tériszony miatt kissé félelmetes is. A helyiek elmondása szerint már másfél hónapja készült az építmény, melyről aznap, Poya Day-kor engedik fel a lampionokat. Ez volt odáig a legjobb élményem, ugyanis emberi erővel, csak természetes matériák felhasználásával, a hihetetlen összetartásnak köszönhetően olyan helyet tudtak építeni a helyiek, melyet azelőtt még sosem tapasztaltam. A búcsúzkodás után továbbálltunk, Negombo másik felébe indultunk, ahol nemrég töltötte 13. születésnapját Nimesh. A család vacsorával várt minket, amit a fiú apja készített el nekünk, aki séfként dolgozik. A vacsora előtt Nimesh kivitt minket a partra, ahol emberek ezrei ünnepelték a Poya Dayt. Az óceán mentén sok-sok árus sorakozott, akik megannyi halat, rákokat és a legkülönfélébb tengeri eledeleket árulták. Sötétedéskor értünk vissza a házhoz. A tortával kezdtük az étkezést, amely során egy új szokást is megismerhettem. A torta első szeletét az ünnepelt felvágta, majd szabályos sorrendben minden jelen lévőnek adott egy-egy falatot. Először a szülők, az apa és anya kapott a tortából, majd Pali és Chami haraphatott le egy-egy darabot, végül a csapat többi tagja kapott a süteményből. A tradicionális curry és rizs mellé halat, salátát és sok egyebet szolgáltak fel. A halnak szenzációs íze volt. Nimesh okostelefont kapott Palitól, valamint hosszas megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy tovább jön velünk Pinnawalába és a másnapot velünk tölti. A fiút még sosem engedték el másokkal, az, hogy végül elengedték velünk, a bizalom legfelsőbb jele ebben a társadalomban. Az út Negombóból Pinnawalába közel három órás volt. A kisbusz hátsó ülésein ültem, mellettem pedig Nimesh kapott helyet, aki a sötétbe burkolódzó táj minden egyes szegletéről mondott nekem valamit. A térségben meglepő volt látni az igen nagy katolikus közösséget, az út során tucatnyi keresztény templomot láttam, melyekről Nimesh-nek mindig volt egy-egy története. Az éjszaka leple alatt is százak sorakoztak a buddhista szent helyek és az ételosztó kocsik előtt. A megérkezéskor volt egy kis probléma a szállodai szobákkal, de végül hamar megoldódott a dolog és igénybe tudtuk venni azokat. Mi egy második emeleti szobát kaptunk, hárman. Hajnalig beszélgettem a teraszon, Alexszel, Zsolttal és L-lel, majd három óra körül elmentem aludni. Reggel korán, nyolckor keltünk, hogy ne maradjunk le az elefántok etetéséről és a fürdetéséről. Nem a szállodában, hanem egy másik helyen reggeliztünk. Gyorsan ettem meg a sajtos omlettemet, majd sietve átmentem az elefánt árvaházba. megvettük a jegyeket, kicsit nézelődtünk, majd az utcára siettünk, ahol közel harminc elefánt vonult végig a folyóig. A folyó menti utat és a környező épületeket turisták százai lepték el, mindenki látni akarta a fürdetést. Mi hamar odaértünk, így a legjobb helyeket el tudtuk foglalni és percekkel később pár lépésnyi távolságban voltak az óriási állatok. A fürdetés fél órán át tartott. Beszálltunk a kisbuszba, majd a főúton haladva megálltunk egy kis épületnél. Kifizette Pali a kért összeget, majd beljebb mentünk a hatalmas, esőerdőből elválasztott területen, amit kör alakban egy kisebb patak vett körbe. A hídon átkelve két hatalmas elefántot pillantottunk meg. Nem sokkal később már egy elefánt hátán találtam magamat, elkezdődött életem első elefántogolása. A hatalmas monstrum először lassan haladt, majd a hajcsárok a patakba irányították, ahol ormányával vizet zúdított rám és Nimesh-re. Életre szóló élmény volt, az biztos! A történtek hatása alatt álltam még, amikor délután megérkeztünk Hanwallára, ahol egy csúszdapark található. Rajtunk kívül csak páran voltak az egész park területén, így nem kellett várni a csúszdákra. Először egy lassú, kimélyített csúszdán csúsztam le, melyen matracot kellett használni. Ez még nem volt ijesztő, de ezt követően a mentorom lelkesen szorgalmazta, hogy próbáljuk ki egyből a legkeményebb csúszdát. A csúszda eleje szokványos volt, szűk, nyitott csővel és több éles kanyarral, a közepén viszont el volt helyezve egy gyorsító, valamint a vége egy óriási falból állt, melyen végigcsúszott a matrac először fel,- majd lefelé. Az első alkalommal már lépcsőn úrrá lett rajtam a tériszony, de végül felkapaszkodtam a csúszda tetejéig. Itt már nem haboztam sokat, attól félve, hogy leszakad a panel, amin állunk, gyorsan beültem a matracba, majd Alex is ugyanezt tette. Elindítottuk magunkat és megállapítottuk, hogy egyelőre nem para a helyzet. Ezután azonban a gyorsítóhoz értünk, melynek vizétől nem láttunk már mást, csak azt, ahogy hirtelen lerepülünk a csúszdáról és felkenődünk a hatalmas falra, melyről hatalmas sebességgel csúszunk vissza a csúszda végére. Ezt a csúszást később egymás után hatszor megismételtük még, a végére már futva mentem fel a tetőre és nevetve csúsztam végig a csúszdán. Számtalan más csúszdát is kipróbáltunk, a nap végére gyakorlatilag legyőztem a tériszonyomat. Nimesh-t visszavittük Negombóba, ahol ismét vacsorával vártak minket. Most egy igazi európai ételt kaptunk, Cordon Bleu-t ehettünk. Elbúcsúztunk tőlük, majd megkezdtük a hazautat. Két és fél óra múlva értünk Kahawára. Gyorsan kipakoltunk, majd nyugovóra tértünk a hihetetlenül tartalmas két nap után, mely során sokat tanulhattam és legyőzhettem az egyik előttem álló akadályt.

Séta a negombói parton	Finomságok
Bandázás	A chef konyhájában
Reggeli séta az “elefánt úton”	“Vajon közel mehetünk hozzájuk?”
Barátkozó fiúk	Amikor elsétál mellettünk egy elefánt
Elefántogolás	Ismerkedések
A félelmetes folyóba menetel	Víz zúdítás
A félelmetes Bumeráng csúszda	Két szívroham után…
Hasoncsúszda