A következő gyereket fiammal, Gergővel együtt vittük ki Srí Lankára.

Dezsőt 13 éves korában kiszemelte a budapesti maffia. Fokozatosan szipkázták be, egyre nagyobb megbízásokat kapott, majd kritikus helyzetekben „megvédték”. Megvédték a verekedésekben, a rendőrségen, ügyvédet és egyéb „védelmet”, valamint szép jövedelmet nyújtottak neki, melynek nagy részét persze az alvilág által fenntartott szórakozóhelyeken költötte italra. Ezzel párhuzamosan romlott az iskolai eredménye, abbahagyta a sportot, amiben országos bajnok volt. Sokáig tudta életvitelét és alvilági kapcsolatait titkolni a  környezete előtt, és amikor kiderült, akkor se hitte el se a szüleinek, se nekem, hogy nagy bajban van. Úgy gondolta, hogy a maffiafőnök saját gyerekeként szereti, egyáltalán nincs veszélyben.

Ekkor határoztuk el, hogy irány Srí Lanka, Mr. Manoch Mendis maffia-miniszter (5M), a Déli Tartomány általam jól ismert maffiafőnöke és minisztere (néha csak polgármestere). Majd ő elmagyarázza a gyereknek, hogyan működnek az alvilági szervezetek.

Dezső kapcsán lett világos számunkra, hogy milyen sok különbség van a hagyományos pszichoterápiás  szakrendelés és az élményterápia között.

A „hagyományos pszichológusok” a „téren és az időn kívül” beszélgetnek pácienseikkel, hoznak felszínre, világítanak meg, magyaráznak el és tesznek helyre dolgokat. Nem becsülöm le ennek a hatását – sok esetben a páciensek „aha-élményhez” jutnak, felismernek, tudatosítanak az elhárító mechanizmusok által korábban védett mozgatórugókat, és képesek változni, változtatni. Mi azonban mást csinálunk. A „fronton harcolunk”. A nehezen kezelhető gyerekekkel, fiatal felnőttekkel a legtöbb esetben nem lehet „beszélgetni”. Főleg nem a mi pácienseinkkel, akik (sokszor évekig) jártak különböző pszichológusokhoz, pszichiáterekhez. Nem bíznak már a pszichológusban sem ők, sem a családjuk. Azért visszük őket a  „frontra” (több ezer kilométerre otthonuktól), hogy ott korrektív élményekben legyen részük, szakemberek segítségével élmény szinten éljék meg a pszichoterápiát. Az élményterápia az „itt és most” helyzetekre épül.

Hogy nézett ki ez Dezső esetében? Azt gondoltuk, ha 5M, egy hús-vér (a szó szoros értelmében) maffiafőnök a maga hitelességével elmagyarázza a gyereknek, hogyan működik az alvilág, a gyerek majd megrázza magát, és kiszáll az őt behálózó magyar maffiából. Azt gondoltuk, kimegyünk két hétre, összehozzuk a találkozót 5M-el, utána még beszélgetünk a dologról, és „gyógyultan” visszaadjuk a gyereket a családjának. Talán így is történhetett volna, de az élet más, rafináltabb történetet írt egyrészt Dezső, másrészt azóta is sok gyerek és a Chance Program kidolgozása érdekében.

Srí Lankára érkezésünk első napján átmentünk Hikkaduwára egy óceánparti hotelba. Dezső a medence partján tanult, amíg Gergővel kiugrottunk fél órára rotty-t venni. Helyesbítek: Úgy beszéltük meg, hogy a medence partján tanul, amíg kiugrunk Gergővel rotty-t venni. (A rotty-nak semmi köze a „rotty”-hoz, ez egy rizstésztából készült hajtogatott palacsinta, amit mindenféle töltelékkel lehet kapni.) Mikor (fél óra múlva) visszaértünk, megnyugodva láttuk, hogy a gyerek a medence partján tanul. Csak a keze volt ökölben, a tartása volt feszült.

Kiderült, hogy lement az óceánpartra sétálni, ahol „egy kígyóval megtámadták”. Ketten jöttek – mondta. Az egyiknél egy óriáskígyó volt, a másiknál egy majom. Ő integetett, hogy ne közelítsenek felé, de azok csak jöttek, jöttek. Amikor túl közel jöttek, a „mundér becsületének megfelelően” bemosott egyet a kígyós embernek.

Ki ne röhögne (rajta kívül) azon, hogy a „kismaffiózó” berezelt a parti mutatványosoktól? Először mi is nevettünk ezen Gergővel. Először. Fél óra múlva tudtuk meg, hogy akkorát ütött, hogy a kígyós ember  összeesett. Ekkor lehülyéztük. Újabb fél óra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a mutatványos vérzett is. Este 8-ra állt össze a kép, hogy az ájult és vérző embert társa, a „majmos” nyalábolta össze és vitte el, miközben a kígyó kereket oldott. Kis ciráda még a történetben, hogy Dezső krav maga-t tanul (ez az izraeli katonai kiképzés része, héberül közelharcot jelent). Tudja, hova és mekkorát kell ütni a fejen, állkapocs tájékán ahhoz, hogy akár megöljön valakit. Szerinte a kígyós túléli.

Gyorsan vissza a házunkba, Kahawára. Első nap, este ½ 9. Mit lehet ilyenkor tenni? Srí Lankán egy fehér gyerek megütött egy helyit. Ez náluk bosszúért kiált. Szemet szemért, fogat fogért, állkapcsot állkapocsért, kígyót kígyóért. Hárman reszkettünk a házban. Két pszichológus és egy kismaffiózó. Nincs más, mondtam én, meneküljünk! Hívom Rohan Nanayakkarát, a tiszteletbeli konzult, hogy küldje értünk a konzulátus védett kocsiját. Nem veszi fel a telefont. Eszembe jut, hogy Magyarországon 3,5 órával korábban van, hívom az ottani tiszteletbeli konzult, Padma Gomurrovát, aki elirányít Magyarország Indiai Nagykövetségéhez (Új-Delhi), ahol a telefont (már este 9 van) nem veszik fel. Akkor védettség nélkül meneküljünk! Még jó, hogy ki se pakoltunk. Hívom, és álmából ugrasztom Chamit, a sofőrünket, aki 10 perc alatt ott van a kisbusszal. Az események ismeretében egyetért, hogy meneküljünk. Közben telefonon beszélek a gyerek apjával, elmondom a történteket, azt, hogy veszélyben vagyunk. A fia, ha jól értjük, súlyos testi sértést okozott, amiért – még ha szerinte jogos önvédelem is – 16 évesen Srí Lankán is börtön jár. Fehér gyereknek Srí Lanka-i börtönben nulla a túlélési lehetősége. Az apa rám bízza a döntést.

Én döntök: irány a reptér.

Három óra múlva a colombói reptéren azzal szembesülünk, hogy csak két nap múlva tudjuk elhagyni az országot. Megint döntök: A gyerek és Gergő elbújnak egy kisvárosban (Negombóban), én pedig visszamegyek tájékozódni, s ha lehet, „kivasalni” a helyzetet.

5M megnyugtatott, hogy a kígyós-majmos mutatványosok nem hikkaduwai lakosok, hanem alacsony kasztú tamilok. Nem kell tehát tartani a helyiek haragjától. Megígérte, ha a sértettek bejelentették az esetet a rendőrségen, törölteti, ha még nem jelentették be, nem is fogja a hatóság befogadni. Biztosítottam, ha megtaláljuk a mutatványosokat, a gyerek bocsánatot kér, kifizeti a kezelést, az elmaradt bevételt és a kígyót.

Hívom a gyereket, aki (apja pénzéből) hajlandó mindent kifizetni (a kígyó értéktelen – elkapják a dzsungelben és kiveszik a méregfogát), de nem hajlandó bocsánatot kérni. Akkor irány Magyarország. A gyerek a légitársaság irodájában meggondolja magát, mégis hajlandó bocsánatot kérni. Gondoltam, nyugodjanak le a kedélyek Hikkaduwán, kiránduljunk pár napot, mielőtt visszamegyünk.

A gyerekben (a fene egye meg), megerősödött, hogy milyen jól jön vészhelyzetekben (is) a maffiafőnök barátsága. Egymásra nézünk Gergővel, hogy „mekkora bakot lőttünk”. Azért elmagyaráztam, hogy most az én kontómra volt nagylegény. 5M segítségét nekem kell majd alkalomadtán meghálálnom. A gyerek szerint 5M a barátom, tehát nem fog semmilyen ellenszolgáltatást kérni. Kinn tartózkodásunk utolsó napjáig reménykedtem, hogy tudunk 5M-el beszélni. Már csomagoltunk, amikor beállított feleségével és nyolcéves kisfiával.

Leültek a nappaliban. „Tudod – mondta Dezsőnek – a szingalézek nem olyan megtermettek, mint te. (5M és testőrei azért elég megtermettek és mokányak.) Mi nem verekszünk. Máshogy harcolunk.” Kicsit lazított a vállán, és két oldalon előbukkant a hóna alól egy-egy pisztoly. Kicsit felhúzta a nadrágszárát, hogy megcsillanjon mindkét bokájánál egy-egy kés.

Kicsit betojtunk.

„Ha olyan nagylegény vagy, gyere, verekedjünk egyet az udvaron.” – mondta. Nekem más se hiányzik, gondoltam, mint hogy a tartományi maffiafőnök birkózzon egy magyar gyerekkel a kertben. „Nem lenne jobb a szobában szkanderezni?” – kérdeztem. 5M beleegyezett. Dezső pedig majdnem megásta a sírunkat, ugyanis jobbnak bizonyult nála szkanderben. „Nem nyerhetsz!” – mondtam magam elé, úgy, hogy a gyerek meghallja. Meghallotta, megértette és elvesztette a meccset. Beláthatatlan (pontosabban belátható) következménye lett volna, ha a felesége és a gyereke szeme láttára 5M alulmarad egy 16 éves fehér gyerekkel szemben.

Utána megkértem, mesélje el a történetét, hogy szervezték be annak idején őt, hogy lett ekkora hatalma, hogy él, hogy építi a hálózatát. Ma már nem tudná elmesélni, mert 2015 márciusában lelőtték. Egy 21 éves gyerek, akinek annak idején 5M megölte az apját, állt rajta bosszút. 2013-ban azonban még tudott mesélni.

Utána megdicsérte Dezső különleges ezüst nyakláncát, a fia pedig  Dezső vadonatúj iPadjét. Miután mindkettőt megkapták, a számla ki volt egyenlítve.

A gyereknek leesett a tantusz.

Otthon megszakította alvilági kapcsolatait.

Dezső attól gyógyult meg, hogy módja volt kívülről látni egy olyan alvilági csoportot, amilyenbe ő is belekeveredett Magyarországon.

Az élményterápia gondolata pedig megerősödött – minden gyereknek a szükségleteinek megfelelő egyéni terápiás programot és élményeket kell biztosítani.