Várszegi Eszter írása

Dobpergést kérünk: megérkezett az első anyuka! Méghozzá az utoljára érkező, és mégis a legtöbb időt Srí lankán töltő gyerek, Ervin édesanyja. És, hogy a „Hogyan lehetséges ez?” találós kérdésre választ kapjon a kedves vagy éppen kedvetlen olvasó: Ervinnek ez a második turnusa. Az első alkalommal, tavasszal még nem tudott révbe érni a hajója. Igaz, sokat fejlődött Ervin, de miután hazaért, rövid időn belül Vaskuti Pál helytálló előrejelzése szerint visszaállt a régi mókuskerék. Viszont most nem csak a különös képességgel (erről később beszámolok) rendelkező lurkóval foglalkozhatunk, de a családterápiát is megkezdhetjük. Az első benyomás az anyukáról, hogy lesz itt munka. A második benyomás, hogy ez az anyuka, ha már itt van, megpróbál minél több információt átadni és igenis nyitott a változásra. Ami sosem egyszerű.

A családterápia fontosságáról ódákat lehetne zengeni, de, hogy röviden és persze figyelemfelkeltően megfogalmazzam: a család egy olyan furfangos rendszer, amiben ha egy furfangos játékos olyan furfangos tüneteket produkál, ami a többi csapattársra is negatívan kihat, akkor bizony nem az adott furfangos játékossal kell csak foglalkozni, hanem az egész játékot, a szabályokat és minden egyes játékostársi kapcsolódást nagyító alá kell vennünk. Ezt itt megkezdtük Ervinnel és anyukájával.

Miután mi kipihentük a háromnapos túra kellemes fáradalmait, Max, Lina és mentoraik, Iván és Anna vetette bele magát a kalandba és járták meg Kandyt, Dambullát, Sigiriyat, és – irigylésünkre – az elefánt árvaházat is.

Fogadó vacsora a szálláson Sigiriyában (Fotó: Hárs Anna)

Megszavaztuk, hogy Andi, aki hősiesen bírja a legkisebbek és legnagyobbak folyamatos határfeszegetéseit, csatlakozhasson a többiekhez egyedül a kirándulásra.

Nem fér kétség ahhoz, hogy kijár neki, ugyanis mentoráltja, bár nagyon szépen és hamar megtanulta, hogy milyen határt nem léphet túl, folyamatosan elsettenkedik ehhez a képzeletbeli vonalhoz.

Ha már kirándulás, akkor ez sem mehet feszkó nélkül. Hogy is lehetne egy túra nőkkel hisztimentes… most szinte halljuk a férfiak megerősítő „naugye?!” mondatát, míg a nők „egy kis hiszti sosem árt” reakcióját. A Lina által aktivált robbantást elkezdhetnénk elemeire szedni, de felesleges…hazaérkezésüket követő napon megérkeznek az ő szülei. Ez a helyzet tudat alatt is elindít egy feszültséget, ami által a kis hajóskapitányok kiborulnak.

Délelőtti közös zenélés (Fotó: Hárs Anna)

Max egy igazi rejtett gitártehetség. Korábban már említettem, hogy mennyire jó hallgatni. Igazán profi és átadja az érzéseket a dalai által. MERTHOGY, kérem szépen, életében először előadott nekünk a saját szerzeményeiből, mi pedig csak ámultunk-bámultunk, olykor könnyeket töröltünk. Szép volt, fiú, köszönjük! Halkan megjegyzem, Max a legcéltudatosabb hajóskapitány, tudja, hogy honnan jött és merre tart.

Majával egyre több a közös kaland és egyre inkább látom, hogy milyen különleges, kreatív, bolondos kis személyiséget takar a sok lepel. Sok minden van ebben a lányban, remélem egyszer megmutatja a tehetségét a nagyvilágnak.

Egy dologról még nem esett szó: a Help faluról.

Minden vasárnap részesei lehetünk a történelemnek és egyben egy szörnyű katasztrófa emlékének.

Hárs Anna mentor a Help-faluban (Fotó: Várszegi Eszter)

A H (health) E (education) L (life) P (protection) falu olyan családoknak jött létre, ahol árván maradt kisgyerekeket helyeztek el olyan szülőknél, akik a cunamiban vesztették el gyermeküket. Vasárnaponként a világ ezen kis parány részén kézműves foglalkozást tartunk a helybeli lurkóknak, van, hogy zenélünk, táncolunk, focizunk velük, van, hogy sógyurmából, papírból varázsolunk. Érdekes, ahogy a két kultúra találkozik, és ahogy az angolban, mint mindenkinek idegen nyelvben mégis könnyedén megtaláljuk a közös hangot. Nem hiába, ez valóban élményterápia!