Az óceán élménye persze mindent űberel, ha már a stresszről és terápiáról beszélünk. Persze mivel ez a Chance program és valódi terápia, így már maga az óceánhoz vezető út, a volánnál Palival, olyan volt, mint egy komédiába oltott családterápia. Az idejét sem tudom már, mikor nevettem ennyit utoljára, ahogy Pali a két lányommal viccelődött és oldotta fel bennük a gátlásokat. Megfogalmazódott bennem, hogy lehet, hogy itt igazából az történik a gyerekekkel, hogy kiviccelik belőlük a magatartászavarokat. Kétségkívül a legmókásabb momentuma az útnak az volt, amikor Pali (ál)kiborulva kiabált, hogy “nem bírom a gyerekeket”, a lányok meg gurultak a nevetéstől közben és csak piszkálták tovább.

                           Dorka, Borcsa, Pali

Ahogy nézem, a humor az egyik központi eleme a programnak, viccet csinálnak abból, amit eddig vérkomolyan vett mindenki a gyerekek környezetében, elveszik az élét, a mélységét, megváltoztathatóvá teszik azt, amit eddig a kölkök úgy tapasztaltak meg, mint a lelkük mélyén, megváltoztathatatlanul jelen lévő zavart. Az én lányaim egy hatalmas adag könnyedséget már biztos kapnak a programtól. Hogy az élet nem annyira nehézkedős és küzdelmes, nem kell mindig vért izzadni, ha valamit el szeretnének érni, és lehet nagy mosolyokkal is átgaloppozni a problémákon.

Haragszom, de szeretlek. Ez pont olyan, mint az „érted haragszom, nem ellened”.

Az óceánparti nap után az este kicsit zivatarosan telt, már ami Dorka hangulatát illeti. Elfáradt, és ilyenkor borulékonyabb, úgyhogy kaptunk is remekbeszabott habcsókot tőle, amit itt nem én, hanem általában a mentor, jelen esetben pedig Pali kezelt. Ez azért jó, mert így elleshetem a módszereket, megoldási útvonalakat, amiket ők használnak a habcsókok megfékezésére. Az esti habcsókból a nagy tanulság az volt, hogy egyrészt kimondta Pali, hogy igen, ő most nagyon is haragszik Dorkára, de hozzátette az is, hogy ettől még nem szűnt meg szeretni őt. Így megtartotta Dorkát biztonságban, de a határokat felállította, hogy ezt a viselkedést már nem tűri el. Itt minden helyzetből adódhat egy terápiás alkalom, ezért egész nap tulajdonképpen folyik a terápia, de közben folyik a jól felépített családterápia is, amiben az én és a lányok egyéni és közös terápiás alkalmaink is benne vannak. Minden nap van összeülés, amikor csak Gergővel és Palival beszélgetünk, egészen konkrét kezelési módokról, hogy például én hogyan állítsak fel határokat vagy hogy Borcsa hogyan fejezze ki az érzelmeit, esetleg hogy a szülői bűntudatot hogyan hagyjam magam mögött.

És nekem is, ahogy minden embernek aki részt vesz ebben a programban, el kellett mondanom az egyik esti csoport megbeszélésen a saját élettörténetemet. Onnan kezdve, hogy megszülettem. Igazából ez nem is olyan könnyű dolog, hogy mi minden volt rám hatással, milyen fordulatok voltak az életemben egészen születésemtől kezdve. Az pedig még nehezebb volt, hogy mindezt a lányaim is végighallgatták, mert a gyerekkori sérelmeimről és bennem maradt tüskékről nem beszéltem eddig nekik, nem is terveztem, hogy én valaha is elmondjam mindezt. Egyszerre volt megkönnyebbülés és végtelenül kínos helyzet, mintha levetkőztem volna a szülői attitűdöt és engedtem volna nekik, hogy lássanak úgy, ahogy vagyok, gyerekként, félelmekkel, sérülékenyen. Azt hiszem ettől csak még közelebb kerültünk egymáshoz, ahogy kérdezgettek utána az életemről, hogy miért nem meséltem ezt eddig és milyen jó, hogy most már a súlyos családi titkainkat ők is tudják. Mind a hárman fellélegeztünk ettől az élettörténet összefoglalótól.

Borcsa és Dorka az óceánnál a buggyant dinnyelével

Nekem határozottan jól jön, hogy ilyen egyértelműen beszélgetünk a mi dolgainkról, ugyanis mindig az volt a gondom többek között más terápiákkal, hogy jó, jó, rájövök én, hogy mi a gond, értelmes vagyok, felfogom mondjuk, hogy hol rontom el, de dunsztom sincs magamtól, hogyan változtassak rajta. Amikor Dorka járt egyik pszichológustól a másikig, ott is az volt a problémám, hogy elmondták nekem, mi a baj a gyerekkel, de ahhoz már nem adtak tanácsot, hogy ezt hogyan oldjuk meg otthon. Most viszont tényleg kapunk megoldási lehetőségeket, amiket a lányok és én is használhatunk, ha változtatni akarunk az életünkön. Olyan egyszerű módszereket adnak a kezünkbe, mint például hogy legyen minden héten otthon majd egy habcsók megbeszélésünk, amire készüljünk egy nagy tál igazi habcsókkal és beszéljük át, hogy milyen konfliktusaink voltak és mondjuk el egymásnak az érzéseinket ezekkel kapcsolatban. Vagy, hogy vezessünk közösen egy időjárás naplót, amiben le lehet rajzolni, hogy ma épp felhős vagy napsütéses kedve van a lányoknak és miért. Szeretem, amikor egyértelmű, követhető instrukciókat kapok, úgyhogy maximálisan lelkes vagyok, mert ezeket be is tudom majd tartani velük otthon is.

Egyébként nem áll meg a terápia azzal, hogy innen hazamegyünk, lesz egyéni és családterápia is még jó ideig. Olyan ez, mint amikor rájön az ember, hogy lefogyni nem lehet egy hét alatt a sok éve felgyűlt súlytöbbletet. A magatartászavar sem múlik el varázsütésre sem nálam, sem a gyereknél, viszont ebben a két hónapban azzal, hogy a dühkitörések ilyen szinten mérséklődtek, az utómunka már a mélységekig tud hatolni.

Izgalmas munka ez, amikor saját magunkon kell dolgozni, én például most, hogy túljutottunk a tüneteken, elkezdtem látni, mi az én részem ebben az egészben, hogy milyen mintákat vettek át a lányok tőlem és hogy milyenek voltak az én reakcióim. Mi mindenre derül még fény, a jó ég tudja, de állunk elébe, ha már egyszer belekezdtünk göngyölítsük fel a nagy egészet.

Kis helyzetekben történik nagy varázslat. A minap volt egy nagyon tanulságos helyzet Dorkával, ami remekül példázza, hogyan válik itt a Srí Lanka-i közösségben szinte minden konfliktusból terápiás helyzet. Az aznapi közös családi élmény az lett volna, hogy együtt elmegyünk a River Safarira, ami egy csodálatos, két órás út motorcsónakkal a helyi szigetek között. Ezeken a szigeteken kipróbálhatjuk a pedikűr halakat, megismerhetjük, hogyan készítik a fahéjat, meglátogatunk egy buddhista templomot, áldást kapunk, szóval csupa olyan különleges és pozitív élmény ér minket, ami a családterápia része, összehoz és közösséggé kovácsol. Dorka azonban közölte reggel, hogy ő fáradt és neki ehhez nincs kedve, különben sem fogják beengedni a templomba, mert térd fölé ér a szoknyája és lábrázást kap az egésztől. Mivel itt az a rendszer, hogy nem én hozom a döntéseket, hanem a mentor, ő pedig úgy látta, hogy kár erőltetni, csak elrontaná a nyafogással a közös élményt, ezért itthon maradt, mi pedig nélküle kerekedtünk fel és vettünk részt a az úton. Ám ami itthon történt közben, az a safarinál sokkal érdekesebb.

Amikor Pali megtudta, hogy Dorka kibújt a közös program alól, de közben ajándékkal akar várni minket vezeklésként, hogy ő szeret mégis, akkor összeveszett Dorkával. Keményen megmondta neki a véleményét, hogy nem azzal kell kimutatnia felénk a szeretetét, hogy ajándékkal vár utólag, hanem pont azzal, hogy habcsókok nélkül eljön velünk akárhová, ahol jól tudjuk magunkat érezni együtt. Nem finomkodós elbeszélgetésre kell itt gondolni, Pali olyan, hogy ami a szívén az a száján, és ha neki felrobban a feje, akkor az a fej fel van robbanva, és adott esetben akár le is kiabálja a gyerekeket. Mert itt a “tiszta idő” a szabály, mindenkinek őszintén ki kell mondania, amit gondol, Pali pedig élen jár ebben.

            Ebből készül sokszor a tető a házra

Mindezt pont a jó helyen és időben használja, hát hiába, az a 30 éves tapasztalat az bizony 30 éves tapasztalat, ő már tudja, hogy mikor tud úgy hatni, hogy kiabál, mikor kell viccel elütni a konfliktust és mikor az a jó megoldás, ha ölelgeti őket. Én csak ülök és próbálok tanulni tőle. Például ez a kirándulás körül kialakult konfliktus és annak kezelése biztos, hogy megmarad bennem, mert ezzel még sosem jutott eszembe, hogy érvelhetnék Dorkának, amikor épp habcsókol. Hogy én is kifejezhetem, hogy én mitől érzem úgy, hogy szeret. Az is a történethez tartozik, hogy később egy nagy zacskó igazi habcsókot kapott Palitól Dorka, mert a békülés és kibeszélés is a része ennek a varázslatnak. Mert ez bizony varázslat, ami ezekben az apró pillanatokban történik, amik összeállnak egy nagy egésszé a végén.