(Ezt a bejegyzést a történelmet tanító antropológus mentor, Leichtman Erna írta)

Az eddigi sok élmény és tapasztalat mellé a hétvégén egy kétnapos kirándulás alkalmával újabbakat szereztünk. Tomival, Zoltánnal és Endrével Nuwara Eliya városába és környékére látogattunk. A sziget belsejében elhelyezkedő területet Srí Lanka zöldséges kertjének is szokták nevezni a lépcsőzetesen elhelyezkedő termőterületek miatt, de még ennél is híresebbek a hegyoldalakat takaró teaültetvények. Nuwara Eliya városát angolok alapították az 1820-as években, majd nagyon gyorsan híres üdülőhellyé vált. A hűvösebb klímát kihasználva az angolok meghonosították az addig ismeretlen európai zöldség- és gyümölcsféléket és az első teacserjék telepítése is az ő nevükhöz kötődik.

Az angolok távozása után sem szűnt meg az épületeiben és hangulatában angol hatást tükröző város népszerűsége.

Nuwara Eliya városa a déli partvidéktől több mint 300 km fekszik, de ez a távolság a közlekedés és az utak állapota miatt autóval bő 7 órás utazást jelent. A mi utunk még ennél is hosszabbra nyúlt, mert sokszor megálltunk, hogy gyönyörködhessünk a tájban és a hatalmas vízesésekben, illetve útba ejtettünk egy teagyárat, ahol a teakészítés folyamatát ismerhettük meg és kóstolót is kaptunk a híres ceyloni teából. Nuwara Eliyába késő délután érkeztünk meg, ahol gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat és nyakunkba vettük a várost. Estig sétáltunk, nézelődtünk, bevásároltunk a Srí Lankán gyártott márkás ruházatot potom áron kínáló ruhapiacon, majd vacsora után korán lefeküdtünk, hogy másnap reggel hajnalban tudjunk indulni a vasútállomásra, mert visszafelé az út nagy részét vonattal tettük meg. A Nuwara Eliyát Ellával összekötő vasútvonal gyönyörű tájakon megy keresztül, csodálatos a hegyoldalon elterülő ezerféle zöld színű teaültetvények látványa, melyet mély szakadékok és hatalmas vízesések tarkítanak.

De nemcsak a látvány miatt volt érdemes vonattal megtenni ezt az utat, hanem azért is, mert átélhettünk egy helyi, nyitott ajtókkal száguldó, szingalézekkel és tamilokkal zsúfolt vonatozást, mely a vártnál ugyan hosszabbra sikerült (a vonat olajat is szállított, így lassabban haladt, és minden „sarkon” megállt), és így némi feszültséget is keltett a társaságban, de ezáltal össze is kovácsolta a csapatot. Ellában már várt minket a kisbusz, amivel további néhány órás autózás után estére érkeztünk vissza Kahawába.

A közösen megélt kaland fontos élmény volt mindenki számára, újabb tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtunk és bár az út nem volt zökkenőmentes, összehozta a csapatot, jobban megismertük egymást és önmagunkat is.