Csúszdázás a délutáni szabadidőben, Colombo (fotó: Kárpáti István)
A frissen érkezett mentorokkal és mentoráltakkal az első közös tevékenységünk egy Solo kártyaparti lett – egy egyszerű kártyajáték, színre szít, számra számot kell rakni, plusz néha cserélődnek a paklik, satöbbi. Legalább egy órát játszottunk így együtt, majd másnap és harmadnap is ismétlődött. Valamikor ezután jött az ötlet Gergőtől, hogy emeljük a tétet: a következő meccsen a vesztes mosogat holnap egész nap. Intenzív izgalom lett úrrá mindenkin, miután vége lett, újat akartunk játszani. A következő napon pedig már ez volt a módszerünk a házimunkák kisorsolására: mentoráltak és mentorok mind együtt játszanak, hogy eldőljön, ki mosogasson reggel/délben/este, ki terítsen, teregessen, ki mossa fel a közös tereket. A játék jórészt szerencsén múlik, kevés a lehetőség taktikázásra, és amúgy is furcsa mód az esti 6-7 játszmát rendszerint különböző emberek szokták elveszíteni (vagy megnyerni, nézőpont kérdése). Ha valakinek egyáltalán nincsen kedve játszani, önként kell elvállalnia valamelyik feladatot. A döntéshozatal e módja igen időigényes, esténként másfél órát játszunk, cserébe viszont jól érezzük magunkat.
Augusztus 9-én megérkezett hozzánk látogatóba Günther anyukája, Adél (a nevek itt is, mint minden korábbi esetben is, meg lettek változtatva), s egészen a program legvégéig velünk lesz. Vaskuti Pál intenzív családterápiát folytat kettejükkel, valamint a közös megbeszéléseinken is részt vesz Adél, s az ő és fia történetét is megosztotta velünk. A megbeszéléseink igen intenzívek, mivel sok új arc van – az összesen 11 fős csoportunkból öten augusztusban érkeztek -, minden nap valaki más mutatkozik be. Alkalmanként körülbelül 1-1 órát foglalkozunk mindenkivel. Mindenki bemutatja magát, utána kérdéseket teszünk fel, reflektálunk. Ilyenkor fontos szempontok a részletesség, az őszinteség – másképp nincs értelme.
Azért is fontos Adél látogatása, mert ő az első szülő, aki itt van velünk. Adél nagyon „jól” van jelen: kendőzetlenül tárta elénk a helyzetüket Güntherrel. Ketten is a gyerekek közül örökbefogadott gyermekek, s számukra ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül láthatták, saját szülőkkel is alakulhat rosszul egy kapcsolat, s lehet az örökbefogadott és az örökbefogadó szülő viszonya kevésbé problematikus, mint az igazi szülők és gyermekük kapcsolata.
A filmünk helyszínéül szolgáló romváros makettjét építjük (fotó: Kárpáti István)
Eredetileg színházi előadást is terveztünk készíteni, majd a gyerekekkel együtt úgy döntöttünk, a színház helyett filmezni fogunk. Hosszú forgatókönyvírás és sok tervezgetés után néhány héttel ezelőtt kezdtük el forgatni a filmet – mostanra már a tervezett felvételek 95%-ával elkészültünk. Elég felvételünk lett arra, hogy akár több kis filmet is elkészítsünk, ezért a héten még leforgatunk néhány jelenetet, majd a csapat többségének 18-án induló három éjszakás túrája alatt Pisti és én megvágjuk a filmet, hogy még a hazautazás előtt elkészüljön.
14-én érkezik hozzánk „Bence” anyukája és apukája is, amivel a csapat létszáma 13-ra nő. Ennél többen csak a program legelején voltunk, 14-en. A jelenlegi csoport a program végéig állandó marad.