Nehezen tudnám megmondani, miféle ismereteim voltak Sri Lankáról, mielőtt egy február (talán március) esti beszélgetés során, Palival (Vaskuti Pál – a Chance Program vezető szakpszichológusa) való első találkozásom alkalmával azonnal felmerült a komoly együttműködés ötlete. Addig Sri Lanka érdeklődésem perifériájára szorult, most már a központba került. Láttam a helyemet és szerepemet a Chance Program koncepciójában: mint lelkes szociális munkás, semmi más tervem vagy szándékom nincsen, mint megélni az idő múlásával látszólag halványuló, vagy teljes egészében tovaszálló segítési szándékot, ami számomra az alapvető motiváció, és ami – talán fiatal korom miatt – még intenzív és romlatlan. A program, amit Pali szervez, a legjobb lehetőségnek tűnik: olyan embernek dolgozni, akinek egész életét a fiatalokon való segítés kíséri, és olyan gyerekekkel dolgozni, akiknek jól jön.

Kahawa, Sri Lanka (fotó: Kárpáti István)

Tehát Sri Lanka a Wikipedia szerint: az Indiai-félsziget alatti, Magyarországnál kicsit kisebb, 20 millió lakost számláló, vízcseppet formáló szigetország, az egyenlítő magasságában. A lakosságot nagyrészt alkotó etnikai csoportok a szingaléz és a tamil. Sri Lanka a világ negyedik leggyorsabban fejlődő országa. Kb. a XX. század közepéig hosszú évszázadokon át holland/francia/angol gyarmat – ahogyan sok másik ország is Ázsia déli részén -, 1983-tól egy hosszú polgárháború, amelynek végére csak 2009 decemberére sikerül pontot tenni. A háború az ország északi felét érintette, délen, ahol mi is sátrat verünk, mindig is béke honolt. A sátor egyébként valójában egy tágas épület lesz négy szobával, melyben mi, az öt fős stáb (pszichológus, óvóbácsi, színházi rendező, szocmunkás (én) és Gyöngyi, a barátnőm, aki foglalkozását tekintve fodrász) és az utolsó pillanatban hét főssé bővült csoportunk, a hét nehezen kezelhető srác fogunk élni, Kahawában, a kis óceánparti településen, a monszun évszakában. A Chance Program első turnusa 2013 június, július és augusztus havában zajlik, kezeltjeink számára a kint tartózkodás minimális ideje egy-, maximális ideje három hónap, s a gyógyulni vágyó srácoktól függően a stáb is cserélődni fog időnként, hármunkat (Palit, Pistit a színházi rendezőt, és engem) leszámítva, akik egész nyáron kint fogunk tevékenykedni.

Óceánpart, Kahawa (fotó: Kárpáti István)

Nagyon röviden és szárazon ennyit az alapokról, ha valakit további információ érdekel, rádióinterjúkból, illetve cikk-özönből a program honlapján (www.chanceprogram.hu) tájékozódhat! Ez a blog élménybeszámoló, útinapló, a lehető legobjektívebb eseménynaptár szeretne lenni, sikereinkről, nehéz és könnyed pillanatainkról, mindennapjainkról. A program sikerében teljesen biztos vagyok: azon felül, hogy Pali a program kísérleti szakaszában már eltörölt egy heroin-függőséget a Föld színéről (márpedig a heroin-függőség okozta fájdalmat, gyötrelmet és egyéb nehézségeket legalább hallomásból mindenki ismeri), nekem is van személyes ismerősöm, aki több hónapos távol-keleti tartózkodás után komoly drogfüggőségtől szabadult meg. Jártam már Keleten, Indiában és Thaiföldön, amely országok, bár sok mindenben különböznek, inenn Európából nézve azokban a tényezőkben hasonlítanak egymásra, ami valamiképpen egységbe foglalja a „Keletet”, s amelyek olyan nagy hatást tudnak gyakorolni a fogyasztói kultúra másik végén élő emberekre. Az emberek túláradó és ragályos életszeretete, a sok őszinte mosoly, látni a szegénységet, aminek mértéke megdöbbentő volt számomra, s látni, hogy anyagi helyzetük nincs hatással boldogságukra – találkozni ezzel olyan meghatározó élményem, amely kitörölhetetlen változást hozott az életembe, s ami az utazást követő tüzetes önvizsgálaton túl az emberi életről és a bolygónkról alkotott képem átformálását is eredményezte. A belső minőségi változások mellett például leszoktam a dohányzásról, s azóta is ezer apró részletben lehet tetten érni a belém ivódott Keletet. Ez a fajta környezetváltás óriási hatással van az emberre, ezt saját magamon tapasztaltam. Pali professzionális segítségével, az által kidolgozott programmal és a mi közbenjárásunkkal ez a sri lanka-i utazás bizonyosan óriási változásokat fog előidézni mind bennünk, a mentorokban, mind a gyerekekben.

A jelentkezőkkel és szüleikkel való beszélgetésen, amit első, ismerkedő találkozásunkkor folytattunk, kiderült, hogy a legfontosabb tényező is meg van, ez pedig a srácok vágya a változásra. Véleményem szerint az egyik legjobb dolog, amit az ember élete során megélhet, a belső, minőségi változás élménye. Ez a program kizárólag erről fog szólni, s minden és mindenki készen áll az indulásra. Biztos, hogy nem sétagaloppozni fogunk, bármennyire is szép és egzotikus is legyen ez a kis trópusi sziget. Mindannyian keményen fogunk dolgozni, és öröm lesz nézni, ahogyan felnőnek ezek a kallódó tinédzserek. S abban is biztos vagyok, hogy még ha időnként nagy küzdelmeken is fogunk keresztül menni, az eredmény elhomályosítja majd a nehéz időszakot, mint ahogyan egy gyermek születésekor is az új élet csodája az, ami megmarad az emlékezetben, nem pedig a szülés fájdalmai.

Május 31-én délután indul a gépünk Dohába, onnan pedig Sri Lanka fővárosába, Colomboba. Mindenki ugrásra készen áll.