Dorka: “Megcsípett egy medúza, nézd, itt a karomon. (Nem látszik belőle semmi skype-on)! Nagyon menő! Belecsavarodott a lába a karkötőmbe. Azt mondták, hogy ilyenkor le kell pisilni, de szerencsére inkább csak kókuszvízzel lemosták végül, mert azért nem akartam volna pisis kézzel mászkálni egész nap.”

Borcsa véleménye a húgáról Srí Lankán

“Anya, Dorka leordította a fejemet a cukorkák miatt. Igazából ő még mindig Dorka maradt. De képzeld, voltunk wakeboardozni, bár én nem wakeboardoztam, mert épp esett az eső, úgyhogy inkább áztam a motorcsónakban, még jó, hogy fürdőruhában voltam (ezt így egy szuszra).” Mondjuk az örvendetes hír, hogy Dorka még mindig Dorka maradt, nem is akarnám, hogy véletlenül egy Szandrát kapjak vissza helyette. Azon sem csodálkozom, hogy vitáznak és veszekednek, a hírek szerint ugyanúgy, mint itthon, apróságokon kapnak össze ott is. Sőt ebben az esetben még jó is, hogy ott is ezt csinálják, mert legalább most szakértő szemek látják őket és meg tudják állapítani, mi a probléma, így pedig lesz megoldás is. Gondolom, jövő héten, amikor én kimegyek Julcsival, akkor is az várható, hogy ugyanúgy előhozom a lányokból azokat a reakciókat, amiket itthon, és amik alapján majd megtanulhatjuk, hogyan kell máshogy, jobban együttműködni, mint család. Most már Borcsa is elment két hete majdnem, Dorka pedig több mint egy hónapja nincs itthon. A terápia nemcsak velük történik, hanem velem is, csak nekem nincs pszichológusom most még hozzá. Az ő távollétük rákényszerített arra, hogy átértékeljem a kis életünket, valahogy olyan, mintha rálátást kaptam volna az erdőre, nem csak a fákat látom. Hirtelen szakadt a nyakamba rengeteg idő nélkülük, ami miatt átgondoltam a születésüktől kezdve a családunkat, az anyaságomat, munkámat, tulajdonképpen mindent. Nyilván ez is hozzá tartozik a terápiához, hogy az itthon maradt családtagok így el tudnak távolodni a mindennapi kis problémáktól, amikkel naponta küzdöttek a gyerekekkel, más perspektívában látják saját magukat és a családjukat. Ami változás még történt itthon, mióta elmentek a csajok és csak egy gyerekem van három helyett: lényegesen kevesebbet kell mosni, hirtelen lett szabadidőm horgolni esténként, elkezdtem rajzfilmeket nézni, az este nagyon korán kezdődik, nincs itthon csoki, se cukor, nincs tele az ebédlőasztal ceruzákkal, papírokkal, Barbie babákkal, azóta egyszer sem ültem bele egy plüssállatba sem, állandó hiányérzet van, irigykedve nézem a játszóterező anyukákat, Tóbiás macskánk Borcsa nélkül jobb híján hozzám dörgölőzik, túl nagy a csend, senki sem mondja naponta százszor, hogy “anya”, inkább becsuktam a szobájuk ajtaját, mert olyan kiábrándítóan üresen tátong, nosztalgiából iszom néha egy kakaót, tudok lista alapján vásárolni, de még bevásárláskor is hiányoznak, nincs aki rimánkodjon egy kis édességért a fülembe. Nagyon hosszúnak tűnik az a másfél hét még, amíg én is elindulok, hogy csatlakozzak hozzájuk Srí Lankán.

Komoly változások. Dorka egyre bátrabb és egyre higgadtabb

Hárs Anna, a főmentor még motorozásra is rávette Dorkát

Mi a furcsa ezen a képen? Nektek semmi, én azonban eltátottam tőle a számat. Az én lányom, aki még a biciklire sem volt hajlandó felülni, csak úgy, hogy közben meg volt róla győződve, hogy mi veszélyeztetjük az ő testi épségét, amiért ráerőltetjük a kerékpározást, Srí Lankán, a Chance Programban felült egy motorra. Mit felült! Még mosolyog is rajta, sőt vidáman motorozott a főmentorral és Palival is egy kört. Általában ez más szülőknek nem nagy kunszt, de a mi esetünkben ez hatalmas fejlődés. Van még tovább is, Nóri, Dorka mentora írta le, hogy milyen nagyszerű és biztató változások következtek be mostanra Dorka viselkedésében ebben a másfél hónapban. A legfontosabbak, amiktől újabb és újabb kövek gördülnek le a szívemről:

• hajlandó kompromisszumokat kötni
• türelmesebb
• hamarabb le tudja magát nyugtatni
• önállóbb
• képes tudatosan váltani ingerült hangnemről
• sokkal bátrabb
• rugalmasabb
• nem éli meg a világ végének, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja

Azt hiszem nem is nagyon tudom írásban átadni ezt az érzést annak, aki nem ismeri személyesen Dorkát. Mert mindaz, ami vele most történik, az másnál teljesen természetes, de nála eddig nem volt az. Hatalmas és komoly változások ezek, pontosan olyanok, amikre szüksége van ahhoz, hogy be tudjon illeszkedni és élni az életet, mint mindenki más. Úgy “normálisan”, sikeresen, örömmel.

Idézek Nóri leveléből, amiben összefoglalta az elmúlt két hét történéseit, hogy milyen események mutatják a lányzó lelki fejlődését. “Az ajtócsapkodás most újonnan visszajött, s nekem személy szerint úgy tűnik, hogy a konfliktusait eddig úgy kezelte mind egy kisbaba (hisztivel, nyafival, sírással), most többször is volt olyan kijelentése, hogy ha nem tetszik, akkor a szüleivel kell ezt megbeszélnünk, ami legalább már nem kisbabás szint. Ez sem az igazi megoldás, de folyamatosan más módszerekkel próbálkozik, ami jó. Még mindig előjön azzal, hogy ha kiabálnak vele, vagy nem értenek vele egyet, akkor őt nem szeretik, de most már ezeket egyenesen kimondja, pl. ha valami rendrakásos dolgot nem akar csinálni, és megsértődik, hogy nem csináljuk meg helyette, akkor rákérdez, hogy szeretjük-e. Ez azért jó, mert így mindenképpen megkapja a megerősítést, akkor is, ha éppen nem gondolunk rá, bár néha érzékelem, hogy ezzel néha egyben a rendrakást szeretné megúszni. Az egy-egy kérdésre adott ingerült válaszainak stílusát hamarabb váltja, jobban hajlandó az étkezéssel is kompromisszumot kötni, türelmesebbnek érzem, mint korábban. A közösségi programok szervezése még mindig fontos neki, de most inkább játékosabb formában, s kevesebb embernek szól, ez mutatja, hogy azok a monumentális szervezkedések egyik fontos célja volt, hogy a csoporttöbbség rá figyeljen. Most ehhez nem kell annyit szervezni, ezért tűnnek ezek inkább játékoknak. Az önállóság terén folyamatosan többet követelünk, alapvetően ezekből vannak a konfliktusok, de nem olyan nagyok mint régen. Ha el is vonul, akkor le tudja nyugtatni magát rövid idő alatt, de nagyon sokszor képes az első figyelmeztetésre hangsúlyt váltani. A bátorsága is folyamatosan nő. Anna a múlt héten már ment vele egy kört motorral a környéken, pár napja Pali már a főúton ment vele, pedig a srí lankai vezetési stílus még sok felnőttnek is ijesztő. Ez a bátorság a legutóbbi medúzacsípésen is látszott. Egy öbölben fürdőztünk Borcsával és Dorkával, Dorka karkötőjébe pedig belegabalyodott egy kis medúza csápja, úgyhogy sikítva mentünk ki a vízből. Meg voltunk győződve, hogy akkor ezek után mehetünk is haza, de nem: Dorka – miután kókuszolajat tettek a csípésére – visszajött a partra, és kérdezte, hogy ha elmúlt a fájdalom, akkor visszamehet-e. Hihetetlen volt! A hullámokban is olyan lelkesedéssel ugráltak Borcsával, hogy az sem zavarta őket, hogy a sós víz csípi a szemüket.”

Borcsi a bébiteknősökkel