2019 február végén elindult a Chance Program tavaszi turnusa.
3 fiatal és 1 felnőtt, illetve mentoraik és a vezető szakpszichológus kiköltöztek Srí Lankára, hogy elindítsák a “kishajóikat” a változás taván.

Blog írásunk nehezen indult, de cserébe egy különlegességgel készültünk. Minden héten egy mentorált és egy mentor fogja párhuzamosan leírni az élményeit. Első heti írásukat alább olvashatjátok:

Mentorált blog

Doni első hete

Nekem ez a Srí Lankai utazás volt életem első külföldi és egyben repülő útja is.

Nagy élmény volt, többek között a már repülőtéren kissé összehangolódott, segítő csapat miatt is (értem ez alatt a mentorokat és a mentoráltaikat egyaránt).

A repülő utat nagyon élveztem, és a többiek is kedvesek voltak.

A megérkezésünkkor két sofőr várt ránk, akik elhoztak minket Colombóból Kahawára.

Én egyáltalán nem így képzeltem el az itt létet, helyileg sem és igazából sehogyan sem, de mindezek ellenére ez egy pozitív csalódás és egy nagy meglepetés volt számomra.

Az első pár nap igazából a berendezkedésről és az utazás kipihenéséről szólt, mert az időeltolódás és a hosszú út eléggé kifárasztott mindenkit (már ahogy én láttam).

A harmadik naptól kezdve viszont elkezdtek beindulni az események.

Sétáltunk az óceánparton, kipróbáltuk a tuktukot és az itteni ˝buli buszokat” (ezek az itteni, hétköznapi buszok, csak olyan rajtuk legtöbbször a hangulat, mintha egy buliba lennénk. KIRÁLY…) Megettem életem első garnéláját is egy kis helyi vendéglőben, ami isteni volt.

Aztán voltunk az itteni Füvészkertben egy kisebb „ismeretterjesztő túrán”, ahol bemutatták a helyi növényeket, hogy hogy termesztik őket, mik készülnek belőlük és hogy hogyan. Egyik mentorálttársam még az ingyenes bemutató masszázst is kipróbálta, miközben mi megittunk egy a helyi növényekből készült isteni finom teát. Ezeken kívül még bepillantást nyerhettünk a helyi curry készítésébe, és ki is próbálhattuk a porrá őrlését, ami bár nekünk csak nehezen vagy alig-alig ment, a helyi idős néni, aki a bemutatót tartotta igazán istenesen görgette, mi meg csak figyeltünk… A végén pedig következett az ajándékbolt, ahol azokat a krémeket, szirupokat, és még sok mást lehetett megvenni, amit ez idő alatt megismertünk. Én „csak” abból a finom teakeverékből vettem, amit ittunk, de volt, aki jóformán a fele boltot felvásárolta (egy kis túlzással persze). Ez a hely egyébként az itteni „lakásunktól” nincs túl messze ezért az oda és a vissza utat is sétálva tettük meg.

A ötödik napon elmentünk a RIVER SAFARI-ra, ahol egy csónakba beszállva, végig mentünk majdnem az egész folyó hosszán, ahol először a gyönyörű táj, majd a különböző állatok és megállók tárultak a szemünk elé. Láttunk medúzákat, amiket a vezetőnk ki is vett a vízből, hogy jobban láthassuk. Találkoztunk egy kisebb, majd később egy óriási varánusszal, egy kisebb aligátorral (majd a végén kézbe is vettünk egy bébit már visszafele), majmokkal (kicsivel és naggyal egyaránt), madarakkal, és óriási fekete mókusokkal. Első megállónk a pedikűr halak voltak, amit sajnos a sebes lábam miatt nem tudtam kipróbálni, de a többiek szemmel láthatóan élvezték. A következő a „fahéj sziget” volt, ahol megmutatták, hogy hogy készül a fahéj, és vehettünk is (én vettem). A harmadik egy Buddhista templom volt, ahol volt egy több 100 éves fa egy szintén hasonló korú Buddha szoborral egyetembe. Ezek mellett, a templom alapítójának szobrát, egy régi szent írást, és egy ima helyet is megtekinthettünk (jóformán az egész templomot). Itteni zárásként az egyik helyi szerzetestől vagy inkább szerzetesen keresztül, kaptunk Buddhától áldást egy fehér kis cérnakarkötő formájában, amit minimum egy teljes hétig fent kellett hagyni a kezünkön, hogy hasson az áldás (nekem már sokkalta több ideje fent van és nem is akarom levenni). Ezek után már „csak” visszafele hajóztunk, és útba ejtettük a kézbe vehető bébi aligátort, majd visszatértünk a szállásunkra.

A következő nagyobb közös élményünk a hétvégi két napos esőerdőbeli túra volt, de arról majd a következő postunkban fogunk írni.  Addig is köszönöm, hogy végig olvastad. Remélem tetszett.

Mentor-blog

Mentorként Sri Lankán:

Pszichológus hallgatóként egy pár dolgot már megtanultam a lélek működéséről, az emberi kapcsolatok dinamikájáról. Legalábbis ezt gondoltam egészen addig, amíg el nem indultam kis csapatunkkal erre a mindentől távoleső szigetre. Én most vagyok itt először. Új a környezet és a hatalmas felelősséggel járó munka is. Az első napokban csak kapkodtam a fejem és igyekeztem mindent megtanulni a napirenddel, az évek során kialakult szabályokkal és nem utolsó sorban a gyerekekkel kapcsolatban. Nem volt könnyű, de nagyon izgalmas feladat. Már ekkor kezdtem érezni, hogy a tanulmányaim hasznosak ugyan, de itt leginkább a figyelem, az együtt átélt élmények és munkatársaim lesznek a segítségemre. Ők több év tapasztalatát mesélik el nekem estéről estére, ami viszonyítási alapot ad és a program szemléletrendszerét is egyre inkább körvonalazza. A programok személyre és csoportra szabottak, így nincs két ugyanolyan utazás. Rugalmasan alkalmazkodnak a mentoráltak szükségleteihez, aktuális állapotaikhoz. A 24 órás együttlét alkalmat ad arra, hogy olyan helyzetekben lássuk egymást, amire más körülmények között nem lenne lehetőség. A mentorok és a csoport vezetője is hozzák mindazt, ami őszintén jellemzik őket.

Mentoráltjaink különböző problémával érkeztek. Saját mentoráltam egy 18 éves fiú, aki elmondása szerint szociofóbiával küzd. Otthoni környezetében az idő nagy részét szobájában tölti és az internet világába merül. A való élet számára veszélyekkel teli és félelmetes. Az, hogy itt van köztünk már önmagában hatalmas lépés a részéről. A kiutazók közt van még egy srác. Ő 22 éves és a családjában felmerült konfliktusok, illetve agressziókezelési problémái miatt utazott ki velünk. Harmadik mentoráltunk egy 16 éves lány (Doni), aki fiatal kora ellenére már sok nehézséggel kellett szembenézzen. Jelenleg az anorexia és bulémia tüneteivel küzd. A tinédzserek mellett egy 44 éves nő is csatlakozott az élményterápiás utazásra. Úgy érzi elakadt az élete, nem tudja merre és hogyan mehetne tovább. Ő egy hónapot tölt majd velünk, de bízunk benne, hogy így is sok új élménnyel és válaszokkal megy majd haza.

Egy hét elteltével úgy gondolom, hogy hatalmas lehetőséget kaptam én is. A közösen átélt élmények rám is hatással vannak és rengeteget tanulok belőlük. Kíváncsian várom, hogy hova jutunk el együtt és miket fogunk mesélni pár hónappal később.