Vasárnap elkezdődtek a turnus végi visszajelző körök, melyek során a mentoráltak elmondják, hogy érzik-e a változást és ha igen, ez miben nyilvánul meg szerintük, valamint azt is, hogy hol tartanak az elérni kívánt cél felé vezető úton.
Első nap L-ről volt szó, akinek célja a kábítószerekről való leszokás és a szüleivel való viszony rendezése volt. A visszajelzésen elmondta, hogy milyen konkrét célokkal fog hazaérkezni. Még nem láttam korábban olyan komolyan beszélni, mint tegnap.
Ma én voltam a soros, már napok óta vártam, hogy mit fognak rólam mondani a többiek. Elsősorban azért, mert én már hetek óta éreztem a változást magamban, de nagyon fontos volt, hogy ezt kívülről is így lássák mások. A turnus eleji visszajelző kör óta több mint másfél hónap telt el. Azzal kezdtem, hogy ezalatt a rövid, mégis munkával és szórakozással teli időszakban mennyi minden változott meg bennem. Kicsit visszatekintettem a turnus során jelentkező problémákra és akadályokra, amiket sikerült egytől-egyig legyőznöm. A turnus során kétszer is mélyponton voltam, ami miatt pár napig rossz volt a kedvem és magamba zárkóztam. Ehhez még hozzájött az, hogy otthonról is váratlan híreket kaptam és emiatt, valamint apróbb dolgok okán többször összefeszültem a szüleimmel, akik ráadásképpen a kiutazást sem tudták sajnos megoldani. Nem egyszer mondtam azt, hogy teljesen elegem van, de úgy látszik, megérte kilépni a gödörből, amibe egyszer – kétszer beleestem a turnus során. Ilyenkor nehéz volt bármit is lépnem, de az elhatározás, hogy megcsinálom, talán az segített át ezen a pár napon. A mentorommal is többször emiatt volt konfliktus, de az ő segítsége is kellett végül ahhoz, hogy kilábaljak abból az állapotból. Tehát, visszatérve a megbeszélésre: a többség szerint én fejlődtem a legtöbbet és a leglátványosabban a terápia során, köszönhetően az elhatározásnak, hogy megcsinálom, valamint – amit Pali nagyon hangsúlyozott – a többiekbe vetett bizalomnak, mely az első perctől kezdve látszott. Volt, aki szerint még szükségem van kisebb hangolásokra, de a célom felé vezető út végén járok már. Ugyebár azért utaztam ki, hogy jobban tudjak szocializálódni, tudjak barátokat szerezni, valamint, hogy rendezzem a viszonyt a szüleimmel. Most úgy látszik, hogy a bezárkózott, folyton rosszkedvű énem helyett tudom használni a jófej, boldog énemet, tehát az első cél révbe ért. Ami még nagy kérdés, ha hazaérek, sikerül-e ott is folytatom ezt az egészet, valamint sikerül-e rendeznem a viszonyt a szüleimmel. Most, hogy már ennyire közel a vége, nagyon felerősödött a honvágyam és már kevésbé van kedvem bárhova kimozdulni, mint korábban, de a visszajelzés adott még egy utolsó nagy lendületet a hátralevő napokra.

Köszönöm mindazoknak, akik követtek és olvasták a blogbejegyzéseimet.

Beni