2018/07/07

A sok esemény közepette teljesen kiment a fejemből a colomboi kiruccanásunk. Ugyanis előző hét szerdán korán keltünk, hogy nyitásra Colomboba érjünk. Reggel hatkor indultunk, a buszt Chamme vezette. A fővárosba érve kitettük Palit és Annát, mi pedig a Bevándorlási Hivatal felé tartottunk. A hatalmas épület a város üzleti és kormányzati negyede között emelkedett. A negyedik emeletre mentünk, itt kellett intéznünk a kéthavi vízumokat. Másfél órás várakozás után egy másik szobába mentünk, ahol kiállították az okmányokat. Az elkészült vízumok átvétele után kíváncsiságból felmentünk a legfelső, 19. emeletre. A hatalmas üvegablakok mögül beláttuk a város nagy részét, a lótusz toronytól a felhőkarcolók tömegéig. A belső tér közepén is óriási űr tátongott, egészen a 2. emeletig le lehetett látni innen. Ezen a részen olyan érzésem támadt, mintha lenézve a korlát felől a magasság magával ragadna. Fél óra várakozás után megérkezett Chamme. Beszálltunk a kisbuszba, majd nem sokkal később felvettük Palit és Annát. Épp bevásárolni voltak, thai finomságokat hoztak ebédre, amit a buszban ettünk meg. Pali korábban megígérte, hogy az óceánban elvesztett kamerám helyett vesz nekem egy GoPro-t a turnus végéig. Amikor rákérdeztem, hogy sikerült-e megvenni, úgy tett, mintha elfelejtette volna. Azt mondta, tudta, hogy valamit elfelejtettek. Látva a sápadt arcom és azt, hogy megint sikerült átvernie, előhúzott egy fehér szatyrot, melyből kikandikált a kamera doboza. Aznap délután játékterembe akartunk még menni, azonban azt zárva találtuk. Fáradtan hazaérve, viszonylag korán feküdtünk le. Hetedikén egészen tizenegyig aludhattunk, majd egy rövid ebédet követően egy körül elindultunk a kisbusszal nyugati irányba. Egy természetes medence felé tartottunk, amely az esőerdő belsejében rejtőzött. Leparkoltunk, majd elindultunk a dzsungelben. A túra során végig több patak mentén haladtunk, az átkelések során többször akár térdig erő vízben mentünk. Az út végén egy közepes méretű, de gyönyörű vízeséshez értünk. Itt a sziklák és a hömpölygő víz szorításában értünk fel a zuhatag tetejére, ahonnan rövid séta után elértük a természetes medencét. Mesébe illő pillanat volt, ahogy a pálmafa levelek közül kibújva megpillantottam a hatalmas erdő közepén fekvő szabályos, kerek tavat. A víz tele volt kisebb-nagyobb halakkal, melyek az elhalt hámsejteket szedték le a lábunkról. A medence egyik fele igen sekély volt, míg a másik fele sokkal mélyebb, közel 2 m mély volt. Már a sok hal látványa is félelemmel töltött el, a mély, fekete színű víz azonban a sok-sok élőlénynél is sokkal félelmetesebb volt. Zsolti és L. voltak az elsők, akik bevetették magukat a medence sötét részébe. A magammal hozott búvárszemüveg pont kapóra jött L.-nek, aki búvárkodni is tudott így. A víz alá lemerülve kiderült, hogy a medence fenekén lévő levelek miatt tűnik feketének a víz azon része. A többiek már mind bementek, én azonban a parton és a sekély vízben álldogáltam. A többiek unszolására és L. leállíthatatlan hívására végül úgy döntöttem, hogy bemegyek a mély részbe is, csak hagyjanak békén. Visszakértem a szemüveget és felvettem a GoPro-t. A vízfelszín alatt egész halrajokat tudtam lekövetni, melyek a víz alatt elterülő pálmalevelek alól úsztak felfelé. Időközben L-lel kitaláltuk, hogy jobbnál jobb felvételeket csinálunk az akciókamerával. Én a víz alatt készítettem videókat, Ő pedig a part menti magas kövekről ugrált a medencébe, a GoPro-val a fején. Mikor L. éppen egy nagy kőről ugrott le, leesett a fejéről a kamera. A szemüveg segítségével könnyen meg tudtuk volna keresni a fekete vízben elvezett azonos színű kamerát, de a szemüveg sem volt meg. Az egész csapat részt vett a keresésben. Átfutottak rajtam azok a képek, mikor a másik kamerámat elvitte az óceán. Pár nagyon hosszú perc után meglett a szemüveg, majd további több percnyi keresés után a GoPro is. Amikor visszafelé indultunk, elért minket a hatalmas esőzés.  A fél órás úton ronggyá áztunk, de ez sem szegte kedvünket, nagyon szuper kaland volt, amit egy jóízű csirkés rizzsel (chopsuey) és hopaszokkal (rizstésztás tojásos tálka) zártunk hazafele.

Úton az ösvény felé	Ez a majom volt az őrszem a bejáratnál
Itt még jártak néha emberek…	Így osontunk el, egy titkos teaföld szélén
A sötét erdő bejáratánál.	A lábunkra és cipőnkre sót tettünk, hogy megvédjen a piócáktól. A só ezen kívül a védelmi vonalon átjutott, már vért szívó állattól is segít megszabadulni.
Ahol a madár sem jár…	Itt éppen nem kellett a folyóban gázolni, csak egy természetes kőhídon átmászni
Közel a cél	A 7-8 méteres minivízesés az erdő mélyén
A természetes medence	A vigyázó szemek elől nem bújhattunk el
Állítólag nagyon nagy meditációs tudás kell ahhoz, hogy egy ilyen tornyot valaki felépítsen. Mi is csak találtuk a medence mellett.	Ez egy gumifa.
A burjánzó növényzet egy hatalmas képviselője