Sebők Bori írása
Lényegében mégiscsak arról van szó, hogy mi itt így tízen most két hónapig együtt fogunk élni. A négy gyerek: egyikük szorongó és csöndes, a másik három viszont elképesztően aktív és hangos, különösen a kis Benike (természetesen ez nem a saját neve, hanem – ahogy ez egy rendes gengszterfilmhez illik -, fedőnév. A gyerekek nevét az ő védelmükben, diszkrécióból nem használjuk). Benike írtó édes, zseniális a humora, úgy káromkodik, mint a vízfolyás, de egészen egyedi kifejezésekkel tarkítva, és egy kis parasztos tájszólással ízesítve. A „kanyar anyád” kifejezés például nála eléggé mindennapos. Hétéves, hiperaktív és rögtön két mentora is van. A Chance programban ugyanis minden gyerek személyre szabott terápiát kap, az ő saját szükségleteinek megfelelően. Benike az első a program történetében, akinek két mentora van, ami eléggé indokoltnak is tűnik, mivel láthatólag mindkettőjüket száz százalékig lefoglalja a feladat, hogy lépést tartsanak vele. Benikével szerencsém van, mivel Bori a kedvenc mesehőse, ezért velem valamennyire kíméletesen bánik. Köszi, anyu. Aztán itt vagyunk mi öten mentorok, és Pali, a pszichológus, aki maga is néha elég hangos.
A kezdeti kóválygás után elkezdjük felépíteni a rendszert. Táblázatokat gyártunk, ki mikor főz, mosogat, takarít… Órarendeket logisztikázunk ki izzadva a kertben lévő medence partján, mert a gyerekeknek le kell vizsgázniuk, ha hazamentek. Beosztjuk, hogy melyikünk mit fog tanítani. Örülök, mint majom a farkának (és ekkor még nem is tudom, hogy fogunk majd látni majmokat is Sygiriában, ami egy ősi város, és a River Szafariban is, ahova hajóval megyünk majd), hanem csak örülök, hogy egyszer régen jártam arra a bizonyos magyar szakra, ééés matekot is fogok tanítani. WOW.
A délelőtt a tanulásé, délutánonként pedig mentor-mentorált programok vannak. Ez azt jelenti, hogy kettesben kitalálunk valami izgit a környéken, például elmegyünk Hikkaduwába abba az öbölbe, ahol malomkerék nagyságú teknősök laknak, és addig állunk ott, ameddig ki nem jön valamelyik. A teknősök ugyanis kijönnek a parton álló emberek látványára, mert tudják, hogy élelmet kapnak tőlük. Amikor mi voltunk Félixszel a Rozi nevű teknős jött ki hozzánk. A helyiek ugyanis meg tudják különböztetni a teknősöket, elképzelni nem tudom, mi alapján. De ez mindegy is, a lényeg, hogy bementünk Rozihoz és megsimogattuk, és ez az élmény igen jól jött. Egy kiadós veszekedés után mindenkinek csak és kizárólag teknőssimogatást ajánlok.
El lehet menni Ambalangodába is, ami egy autentikus helyi falu, busszal vagy tuk-tukkal. (A tuk-tuk a helyi jármű, három kerékkel, egy kicsit olyan, mint egy hintó, a kormányát a biciklitől kölcsönözte, a hátsó ülésen hárman utazhatnak kényelmesen a sofőr mögött, az oldalai nyitottak. Elég viccesen néz ki, és jól lehet vele száguldozni, amit a helyiek meg is tesznek.) Ott van az óceán, a Cunami Múzeum, a HELP falu, de lehet csak sétálgatni és beszélgetni a helyiekkel, akik igen nyitottak, egy kicsit tudnak angolul is, és imádják megkérdezni, hogy „how are you”.
De mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy kellemes kulturális nyaraláson veszünk részt, most szögezném le, hogy szó sincs ilyesmiről. Elkezdődtek a csoportok. Napi három csoportterápiás ülés (néha több, máskor kevesebb, ahol megbeszéljük a felmerülő helyzeteket). És ezekben nincs hiány, tekintve, hogy négy igen problémás fiúgyerekkel állunk szemben. Azt nem mondanám, hogy süt a feszültség, egyszerűen csak bármikor bármi robbanhat, a legváratlanabb pillanatokban is. És ami robbanhat… Szerencsére Pali az improvizáció nagymestere, látványos és erős kezű dramaturgiával nyúl a darázsfészekbe a megfelelő pillanatokban. A fiúk viszont nem mindig örülnek annyira, hogy fú milyen sokat nő az önismeretük, ami majd segíti őket abban, hogy elfogadják és megszeressék magukat, miközben új megoldási stratégiákat alakítanak ki a számukra problémás helyzetekre. Sőt. Néha még az is előfordul, hogy egymáson, de főleg a mentoraikon próbálják levezetni az e nemes folyamatból adódó feszültséget.
Miközben ezt írom, a másik szobában a többiek Peter Brook „Legyek ura” filmjét nézik. Egy sziget lehetőségei. Lóci nem bírja az agressziót. Kata, Benike egyik mentora, elviszi a fiút a kisházba aludni. Peti komolyan elbeszélget Félixszel. Kristóf üvölt, mint Jack a filmen. Néha nem tudom eldönteni, hogy a mi élő, hús-vér gyerekeinket vagy a filmet hallom, és szétcsúszik a szöveg a kezem között. Fáradtak vagyunk.