Garai-Korzim Dávid írása

Szeretünk nagy és közös utazásokon részt venni, s az egyik újdonsága ennek a turnusnak az, hogy mivel már mindenki látta az országot, első alkalommal nem szerveztünk nagy országjáró-körutat. Helyette több “kisutazáson” vettünk részt kisebb csoportokkal, olyan helyekre, ahol azelőtt még nem jártunk.

Először Bella, Szergej és Márkusz utazott Szilvivel és velem Kitulgala városába, ahol kipróbáltuk a vadvízi evezést és a “canyoningot” (a víz által simára csiszolt köveken csúszkáltunk, vájatokba, mélyedésekbe bújtunk bele), valamint elmentünk sétálni egy esőerdőbe is. Ezen a túrán mentoráltam, Szergej okozott nagy meglepetést: a hallgatag, visszahúzódó fiú minden akadályt elsőként akart leküzdeni, s úgy viselkedett, mintha második túravezetőnk lenne. Ugrált, hangosan nevetett, kiabált és életében először szaltózott is szikláról vízbe, amit aztán gyakorolt. Szilvivel megegyeztünk abban, hogy álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha így fogjuk látni ugrálni, önfeledten viselkedni az évek óta depressziós, szobájába visszavonuló, számítógépes játékokon keresztül szocializálódó fiút. A három napos túra és az elképesztő hegyvidéki környezet mindnyájunkat elvarázsolt.

Utána a vezető mentor Anna utazott Kandy városába Márkusszal és Larával. Kandy-ben futólag jártunk már, mindig beiktatjuk a nagyobb túrák állomásai közé, de most először töltött el mentor és mentorált is három teljes napot Kandyben, ahol sok új barátra tettek szert és egy új arcát ismerhették meg a városnak.

Végül Bella és Lea utaztak el Trincomalee-ba mentoraikkal, Szilvivel és Rékával. Trincomalee közkedvelt üdülőhely, a sziget Keleti partján található, ahol eddig nem jártunk egyszer sem. A kalandos és hosszú utazás meghozta gyümölcsét: az állatokért rajongó Bella cápákkal úszhatott együtt az óceánban, ami egy vadonatúj élmény számára.

Indulásunk előtt pár nappal lepett meg engem apám a hírrel, hogy kijön hozzánk látogatóba anyámmal és húgommal néhány napra. Összesen tíz napot töltöttek el Srí Lankán, az utazás első felében velünk együtt Kahawában, majd egy néhány napos kiránduláson, amihez én is csatlakoztam. Nagyon örültem, hogy ők is láthatják végre, mi történik velünk, hogyan zajlanak a napjaink. Most saját tapasztalatuk is van a Chance Programról, megismerhették a kollégáimat, a pácienseinket, ami mindenki számára kivételes lehetőség volt. Miután 4 napos családi utazásunk által kiszakadtam a programból néhány nap erejéig, óriási meglepetés volt újra találkozni Szergejjel, akiről most tűnt fel igazán, mennyit változott a velünk töltött idő alatt: mosolygós lett, ledobott néhány fölösleges kilót, arca megszépült, egészen férfias lett. Ezt ilyenkor könnyű észrevenni, amikor egy ideig nem találkozik valakivel az ember: Vaskuti Pálnak, aki sürgős otthoni teendők miatt egy hétre hazautazott Magyarországra, ugyanez volt a benyomása Szergejről. Különleges az is, ahogyan kölcsönössé válik a szeretet és támogatás mentor és mentoráltja között. Amikor két srí lankai év után életemben először kipróbáltam a wakeboardozást (ami egyébként az első turnus óta közkedvelt időtöltés a gyerekek körében), Szergej, aki szintén először próbálta ki ezt az extrém sportot és elképesztő gyorsasággal érzett rá, az én próbálkozásomnál kiabálva és karjait lengetve óriási támogatással és fontos tanácsokkal látott el, és segítségével nekem is sikerült felállnom a deszkán. Mégegyszer: Szergej otthon a szobájában, számítógép előtt ülve tölti minden szabadidejét.

Pali egyébként többek között azért is utazott haza, hogy konzultáljon új jelentkezőkkel (előzetes konzultáció nélkül természetesen nem hozunk ki senkit a program keretein belül), s utazásának gyümölcse két új résztvevője a programnak: Pali visszafele magával hozta a program történetének eddigi legfiatalabb tagját, a 9 éves, Asperger szindrómával diagnosztizált Dorkát és mentorát, Hárs Nórát. Dorka történetét végig lehet kísérni majd anyuka-szemmel, Kun Gabi, a Nők Lapja Café újságírója tollából (facebook oldaunkon: Kétségbeesett szülők, trópusi szigeten a megoldás? és/vagy weboldalunk  „Rólunk írták – média” rovatában)

A csoport most 18 fős. Megérkezett hozzánk vendégként Zalán és Milán. Milán a résztvevők nagy részének régi ismerős, Zalán azonban úgy érkezett ide, hogy a jelenlegi csoportból Palit és két mentort, Annát és engem leszámítva nem találkozott a csoport többi tagjával. Zalán teljesen új színt hozott az életünkbe a maga excentrikus természetével. Nagy hatást gyakorolt Eleonórára, Szergej és Brigi anyukájára, akinél nagy áttörést jelentett, hogy nagy-nehezen el tudtuk érni, hogy letegye minden szülői feladatát és ezen szerepétől függetlenül legyen itt közöttünk és gyerekeivel. Eleonóra egy teljesen új arcát mutatja, felszabadult, és lányával is egyre közelebbi kapcsolatot tudnak kialakítani.

Márkusz szokás szerint csendesen, de érzékelhetően rendkívüli intenzitással dolgozik magán, s várja családja érkezését is július közepén.

Lea ebben a csoportban is elmondta élettörténetét, ami számára egy nagyon nehéz feladat volt már az első alkalommal is, a nehéz emlékek felidézése miatt. Ezúttal új részleteket is megosztott velünk, ami mutatja, mennyire nyitott felénk. Mi mentorok és a pszichológusok gyönyörködve kísérjük az egykori drogfüggő, ma már több, mint negyedik hónapja drogok nélkül élő Leát vadonatúj útján.

Lara és Gábor hamar közel kerültek egymáshoz, néhány hét után elmondták pszichológusaiknak, hogy szeretnének járni egymással, amit bizonyos keretek között engedélyeztek is nekik, hiszen az ilyen érzelmeket nem szabad elfojtani. Így csoportunkban jelen van egy friss szerelem, amit öröm látni kibontakozni.

Mindennapi elemmé tettük a közös zenélést. Bővült a hangszergyűjteményünk: már van ukulelénk, gitárunk, cajonunk, dobfelszerelésünk, csörgőnk, dorombunk, djembénk és egy különleges srí lankai dobunk is, így már szinte mindenki kaphat hangszert a közös zenéléshez, vagy ha nem, hát énekhangjával, vagy dalszövegírással csatlakozhat az örömzenéhez.